Hogy van az, hogy egész délután megőrülök, hogy nincs öt percem egyedül, háromkor kétségbeesem, hogy mivel fogjuk tölteni a délutánt, aztán teljesen lefárad az agyam az "itt a Dovi, hol a Dovi"-ban, miközben egyszerre unatkozom is, aztán amikor Másik közli (amit egyébként tudtam, csak mindig elfelejtem), hogy este még gyógytornára megy, minthogy hétfő van, és minden hétfőn megy, akkor csak még mélyebbre süllyedek, begubódzom és elbújok a sarokban. Aztán mégis ráveszem valahogy magam, hogy lefektessem a gyerkőcöt, megfürdetem, átöltöztetem, és a sötétben szoptatáskor valahogy megszáll valami békesség, és már úgy kelek fel mellőle, hogy mikor lesznek már ketten?
Különben nem hiszem, hogy kétszer ennyi gond lenne két gyerekkel. Most sincs időm semmire, meg akkor se lesz. Ez a gondolat valahogy átsuhant a fejemen, amikor épp rávettem magam arra a fürdetésre.
Ez jó duma! :)
VálaszTörlésEgyébként két gyerekkel szerintem sincs több gond, mint eggyel, legfeljebb több aggódási lehetőség.
Az jó, mert az aggódási képességem a fáradságommal fordítottan arányos :)
Törlés