Mindig a jövő

Az összes legtöbb nevelési iskolának az a vesszőparipája, hogy azért kell valamit így vagy úgy csinálni, hogy majd később jó legyen. Hogy ne  kényeztesd el a gyereket, hogy megtanulja, hogy nem körülötte forog a világ, hogy napirendre szoktasd, hogy egyedül aludjon el, egyedül egyen, egyedül csináljon mindent.

Van is sok dolog, ami egyértelmű.

Éjszaka aludni muszáj, mert így működik a világ, nappal vannak kötelező programok, amiket nem lehet éjjel bepótolni. De ez egy kéthetes csecsemőt érthetően nem nagyon érdekel. Ő alszik, amikor álmos, és hogy az anyja is álmos, az kit érdekel. De igen, neki meg kell tanítani szép lassan, hogy éjszaka alszunk.

Tanulni is muszáj, mert különben nem lesznek jók az eredményei, nem veszik fel arra az egyetemre, ahová szeretné, nem foglalkozhat azzal, ami érdekli, és boldogtalan ember lesz. De ha ezt ő nem érti meg, és csak azért tanul, mert én kényszerítem, hol az a határ, ahol már az ő felelőssége és választása?

Fogat mosni is muszáj, különben kilukad a fogunk.

Muszáj köszönni az embereknek, mert hozzá tartozik a társadalmi normákhoz, így tudunk normálisan együtt élni.

És a fő dolog, ami mindenkinek a legnagyobb félelme: ne csináld ezt meg azt, mert elkényezteted a gyereket!

De hol van ebben a határ? Hol van az, ahol a pillanatnyi boldogság és megelégedés már előbbre való a későbbi haszonnál?

Ranschburg Jenő azt írja a kényeztetésről:

Az élet első hónapjaiban ugyanis a gyereknek nincsenek kívánságai, szeszélyei, jogai vagy kötelességei, csupán biológiai szükségletei vannak, melyeknek kielégítése éppen olyan fontos, és éppen úgy nem kényeztetés, mint a gyógyszer a beteg gyermek számára. Minden szülő tudja, hogy az éhség, a szomjúság és az alvás biológiai szükséglet, azt azonban már kevesebben, hogy a testi kapcsolat is az! Éppen ezért, amikor a csecsemő nyugtalan, sír, ölbe kívánkozik - holott nem éhes, nem szomjas, nem beteg -, sok szülő úgy véli, nem szabad felvenni, mert kívánsága puszta szeszély, melyet ha kielégít, elkényezteti gyermekét. [...] Az orvostudomány és a pszichológia folyamatosan tárja fel azokat a hormonális és idegrendszeri folyamatokat, amelyeket a testi kapcsolat a bőrfelületek érintkezése révén megindít, és amelyek hiánya életre szóló sérülésekhez vezethet. Ma még talán túlzottnak hangzik az az állításom (de nagyon komolyan gondolom): hogy az az anya, aki élete első hat hónapjában nem veszi ölbe a gyerekét, éppen olyan megbocsáthatatlan bűnt követ el, mintha éheztetné.

És akkor itt beszélhetnénk az igény szerinti szoptatás alapján igény szerinti ölelgetésről is.

...a hatodik-nyolcadik hónap táján a gyerekben csökken a testi kapcsolat igénye, és ettől kezdve a folytonos ölbe vétellel, dédelgetéssel már valóban el lehet kényeztetni a gyereket. De a folytonos ölbe vétel és becézgetés már nem a gyermek igénye, hanem a szülőé - és ezzel egy nagyon fontos megállapításhoz érkezünk el: az elkényeztetés nem onnan ered, hogy kielégítjük a gyermek szükségleteit, hanem onnan, hogy saját, vele kapcsolatos igényeinket elébe helyezzük a gyermek természetes szükségleteinek! [...] Ne féljünk tehát már az első hónapokban sokat és hosszan ölben tartani, magunkhoz szorítani gyermekünket; ez a meleg, bensőséges kapcsolat anyjával nem teszi elkényeztetetté őt, ellenkezőleg: esélyt biztosít számára arra, hogy szeretni - és a kapott szeretetet értékelni - tudó emberré váljék.

A mintaanya

Fél kézzel elteszi a ruhákat, kitereget, vacsorát főz, azt megeszi, aztán szoptat, gyereket fürdet, magát is lezuhanyozza, és alvó gyerekkel, kedvesen, mosolygósan várja haza a nehéz munkában kifáradt férjét. Egy szépséghiba van a dologban, hogy az alvó gyerek rám van kötözve, mert második napja így alszik el, és tudom, hogy nem lesz ennek jó vége, nagyon nem. Persze tegnap, miután bevarázsoltam az ágyába este 11-kor, reggel hatig nem kelt fel. Ha ez az ára, akár kétéves koráig altalom így bli néder.

Pidjon haben, Purim

És íme a jegesmacicsalád. Nem teljesen értem, de csomóan azt hitték, nyulak vagyunk. Melyik nyúlnak van kicsi, kerek füle? Volt farkincánk is, jó az talán egy kicsit nyulasra sikerült, de akkor is.
Végre Másikat is sikerült rávennem, hogy beöltözzön. Remélem, jövőre már Dovi beszéli rá. Na jó, két év múlva.

 Ez pedig a pidjon haben. Dovi pont felébredt, nagy sikert aratott, mindenki odavolt, hogy milyen aranyos. Az is. És éjszaka is várakozáson felül teljesített.

Furcsa volt, hogy az elején, még a Megilaolvasáskor mikor a Másiknál volt Dovi, én próbáltam leülni, de nagyon nehezen találtam helyet, mert mire odaértem egy székhez, már mindig valaki leült. Rá kellett jönnöm, hogy már nem vagyok terhes, hogy mindenki körülöttem ugráljon, és ha nincs nálam a demonstrációs eszköz (Dovi), akkor az se látszik, hogy nemrég szültem. Ez jól esik (bár az se látszik, hogy kilométerekre milyen messze állok a versenysúlyomtól), de azért a sokáig ácsorgás még nem megy annyira jól.

Végül egy közös fotóval ünnepeltük meg, hogy én nem hiába szenvedtem eddig a szoptatással, Andrásnak meg mégsem kell mostantól újra pelenkáznia.

Fejlődünk

Az egész éjszaka átordítása után ártatlan bociszemekkel való nézelődés például egész jól megy. Miután őt megetették, és aludt is egy kicsit persze, éppenhogy eleget a boldogsághoz. Már az övéhez, nem a miénkhez. 

De egyébként hálátlan vagyok és nekem semmi se jó, mert egyrészt az éjszaka nagyobb részében Másik vállalta az ügyeletet, másrészt mert reggel alhattam a fotelban vagy másfél órát egy jóllakott Kisvámpírral az ölemben.

Persze az egészért leginkább a Purimi bulit teszem felelőssé, mert ott annyira sok ember volt, meg sok dolog történt, hogy ő nemtetszése jeléül végig aludt. Ezek után még jó, hogy este nyűgös volt. Előre várom a ma éjszakát, mert ma meg a pidjon habenre* kell mennünk. Ha nem kifejezetten nekünk kéne csinálni, valószínűleg inkább itthon maradnék.

Egyébként az a bizonyos Kisvámpír ma egy hónapos, a tegnapi mérések szerint 3940 g. Már nem kell sok! :)

*Az elsőszülöttek kiváltása a kohéntól. Régen az elsőszülöttek végezték a szentélyszolgálatot, de az aranyborjú megépítésével Lévi törzse kivételével érdemtelenné váltak erre. Azóta az elsőszülötteket pénzen meg kell váltani 30 napos korukban.

Ezt nem bírtam ki

Mostanában

Amikor épp nem szoptatok, nem altatok, nem vigasztalok és nem alszom, ilyeneket csinálok.

Nézőpont kérdése

Most próbáljuk vigasztalni Dovit, hogy már nem sokáig fogja ilyen erősen érezni a bélmozgását, és nem lesz mindig ilyen rossz. Aztán egy-két év múlva azt fogjuk magyarázni neki, hogy honnan kéne tudnia, hogy most kakilni fog, és hogy szóljon előre.

Akkor azt is fogjuk magyarázni neki, hogy a nagyok nem hordanak pelenkát, és milyen jó lesz, ha már ő sem fog. Most az ő szemében az én fogyatékosságom, hogy nincs pelenkám és minden alkalommal ott kell hagynom őt, amikor wc-re megyek.