A kórház

Alapjában véve azt kell hogy mondjam, hogy mindenki nagyon rendes volt. Talán egy nővér, vagy szülésznő volt, aki nem, de a többiek nagyon.
Először is volt Irén, a szülésznő, aki végül bent volt. Annyira megkedveltük egymást, hogy elkértük a számát, hogy legközelebb már őt hívjuk. (Az, akivel most meg volt beszélve, nyilván nem is számít rá, hogy még megkeresem.) De végül jól alakult, csak jobb lett volna, ha már előre ismerem őt. Aztán a szülés után is ahányszor csak bent volt a kórházban, mindig megnézett, kedves volt, beszélgetett. Mondta, hogy hívjam bármikor, és ezt nem udvariasságból mondja.
Aztán az orvosom, aki ugye a varrásra ért oda. Azzal kezdte, hogy megpuszilhat-e? Aztán minden nap bejött hozzám, láthatólag civilben, szóval tényleg csak beszaladt, hogy megnézze, hogy vagyok.
A felvételnél megkérdezték, hogy tartok-e valamilyen diétát. Elgondolkoztam, aztán mondtam, hogy kósert eszem. Nem azért, hogy szerezzenek nekem kóser kaját, hanem inkább, hogy az én adagomat ne főzzék meg, ha úgysem tudom megenni. Erre még aznap odajött a diétásnővér, hogy akkor ez most mit jelent, és ő mit csináljon? Megbeszéltük, hogy zsömle, kefir, joghurt meg nyers zöldségek jöhetnek, és onnantól fogva mindig kaptam két zsömlét, két kefirt meg két almát reggelire és vacsorára, és valami salátát ebédre. Ahhoz meg nekem volt még szendvicsem, úgyhogy teljesen jó volt. (Aztán szombatra új diétásnővér jöhetett, mert a tálcámon egy cédula volt: sertéshús. Sült csirke volt benne. Nem baj, a szobatársam örült neki.)
A nővérek és a szülésznők is mind mosolyogtak, megsimogatták a babákat, kedvesek voltak.
A csecsemősök is nagyon sokat segítettek, lehetett tőlük kérdezni bármikor. Utolsó éjszaka úgy éreztem, az életemet mentették meg. Az volt, hogy a Kismanó nem szeretett éjjelente aludni. Nappal kb egész nap nem kelt fel, de éjjel nem tudtam mit csinálni vele. Aztán péntekre be is sárgult kicsit, úgyhogy rátették a kékfényre (nagyon viccesen nézett ki szegényke). Onnan meg nem kapdoshattam föl percenként, hiába sírt. Megetettem, de nem lett jobb. Már eléggé fáradt is voltam, mert már az előző éjszakák is így teltek, nappal meg nem tudtam aludni, mert állandóan történt valami. Bevittem a csecsemősöknek, hogy most mi legyen? Mondták, hogy hát ők is csak megetetni tudják, és nekik is csak sírni fog. De próbálkozzak még egy órát, ha nem megy, hozzam vissza. Hát visszavittem. Adtak neki 2 korty tápszert, aztán elaludt, és engem is elzavartak aludni. Négykor felébredtem, és mentem érte. Akkor közölték, hogy alszik, mint a bunda, és én is feküdjek vissza. Aztán hatkor ébredtem arra, hogy bejött a nővér, hogy nekem kell-e vérnyomást mérni. Mondtam, hogy nem tudok róla. Azért felkeltem, és úgy éreztem magam, mint aki újjászületett! Aztán egész nap még bent kellett maradnunk a szombat miatt, és sokkal jobb volt minden. Egész tűrhetően ment a szoptatás, az ülés, teljesen jó kedvem volt. És akkor még a doki is jött, hogy felszívódnak a varratok!
Aztán volt még a gyógytornász nő: Friedrichné Nagy Andrea, akihez jártam kismamatornára. Róla már tudtam, hogy nagyon rendes, egy-egy alkalom nem csak a torna miatt volt jó, hanem, mert olyan bensőséges megnyugtató légkört teremtett, hogy teljesen feltöltődtem tőle. Ő mindenkit meglátogat a szülés után, aki járt a tornára, felírja, hogy hogy volt a szülés, és elmeséli a tornán a többieknek. Meg ad egy leírást, hogy milyen gyakorlatokat lehet a szülés után végezni a has- és gátizom regenerációhoz.Amikor ezt a papírt hozta, épp nem voltam valami jó passzban, mert a Kismanó besárgult. Nem is a sárgaság miatt, arról tudtam, hogy nem nagy dolog, csak hogy láttam őt ott feküdni abban a kék fényben, és olyan kis kiszolgáltatott volt. Ettől kijött rajtam az elmúlt hetek összes feszültsége, és egész délelőtt nem bírtam abbahagyni a bőgést. Aztán mikor Andi jött, már kicsit jobb volt, de ugye beszélnem kellett hozzá, úgyhogy kezdtem elölről. De ő annyira megnyugtató jelenség, hogy megölelgetett, mondott néhány kedves szót, és sokkal jobban voltam.
És ennek tetejébe még gondolkozásban és hozzáállásban is egyetértettem velük. Igény szerinti szoptatás, tápszer csak ha nagyon muszáj, vegyük fel a babát minél többször, stb.
Ja, és a szobatársam is nagyon aranyos volt, még most is levelezünk a facebookon.