Ma viszont

egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok. Dovi egész éjjel szegény Másikon aludt, aki viszont nem tudott aludni a korábban kifejtett dőlésszög-probléma miatt. Azt hittük, csak 20 perc nyugtatgatásra van szükség evés után. Hát nem. Mondtam Másiknak, hogy legközelebb keltsen fel hozzá, mert nem én megyek másnap dolgozni, de miközben felkelt folyamatosan ismételgesse, hogy én kértem rá. Valószínűleg az összevissza időjárás vagy a háromhetes-kori növekedési ugrás, vagy mindkettő miatt volt a z egész. Mindenesetre aztán ma reggel folytattuk, kétóránként másfél óra evés, akkor hagytuk abba dél körül, mikor már nekem nagyon fájt. Közben jött a védőnő, akiről megfeledkeztem. Persze épp szoptattam, és a telefonom se volt a közelben, úgyhogy elment egy másik házhoz addig. Szerencsére, mert mire visszajött beágyaztam és felöltöztem. Szóval úgy 12-1-ig ment a hercehurca, sírás-evés-megint sírás-megint evés, aztán 3 körül adtam neki lefejt tejet, akkor kicsit megnyugodott. Én is. Végül megjött Mami, és akkor mi mindketten kidőltünk egy órára. Aztán mindketten ettünk, mindketten nagyjából óránként. Dovi azért mert annyi időnként lett éhes, én azért, mert annyi részletben tudtam megvacsorázni.