Hülye kérdések

Akárkivel találkozom, legyen teljesen idegen, vagy a szomszéd, akivel a kapcsolatunk a társadalmilag elvárt minimumra szorítkozik (azt leszámítva, hogy én hallom, hogy ő hogy ordibál a családjával), vagy bárki, mindenki két kérdés valamelyikét teszi fel:

• Van elég tejci?

Egyrészt, mi az, hogy tejci? Másrészt mi köze hozzá? A gyerekem táplálása rám, és mondjuk a családra, a testi funkcióim meg kizárólag rám (ez esetben még maximum a gyerekemre) tartoznak. Én sem kérdezek vissza, hogy volt-e ma már széklete. Azt meg főleg nem, hogy kaksizott-e.

• És jó baba? 

Ettől meg aztán főleg megőrülök. Mitől jó egy baba? Megfelel az elvárásainknak, csöndben van, nincsenek igényei és megbújik valahol a sarokban? És mitől nem jó? Sír, nem alszik, és jelzi, ha valami nem jó neki? Vagy néha lejjebb kell adnunk a szükségleteinkből miatta? Komolyan, ha Dovi egész nap csak üvöltene, akkor sem lennék képes azt mondani róla, hogy rossz. 

Az a baj, hogy egyik kérdésre sem tudok úgy válaszolni, ahogy jó lenne. Ha azt mondom, nincs tejem, rögtön jönnek a jótanácsok. Azt kipróbálnám, hogy mit szólnak, ha azt mondom, hogy "nem, nem jó baba, nagyon rossz." De nem akarom, hogy Dovi azt hallja, hogy ilyet mondok róla, még viccből sem.

Az aktuális pletykás szomszédnéni egyenesen meglepődött, mikor a második kérdésre úgy válaszoltam, hogy "persze". Aztán mikor visszakérdezett, hogy "igen?", mondtam, hogy "miért, milyen lenne?" Akkor zavartan nézett, majd elköszönt és otthagyott.