Aggódós

(2013. aug. 10.)

Annyi gondolat kavarog bennem, hogy nem is tudom összeszedni. Hogy fogunk boldogulni két gyerekkel? Hogy fogok eléggé figyelni mindkettőjükre? Hogy fog Dovi reagálni, ha a pici miatt várnia kell valamire? Mit fog szólni hozzá egyáltalán? Folyton olyanokat álmodom, hogy valaki el akarja szakítani tőlem Dovit. És értem is, hogy mit jelent, most itt jön valaki más, és nekünk be kell őt is engednünk. És bár minden gondolatommal vágytam rá, hogy jöjjön, most mégis elbizonytalanodtam.
Amíg nem volt itt, olyan biztos voltam benne, hogy megoldjuk. Hogy Dovi jó testvér lesz, hogy majd hármas/négyes szimbiózisban élünk majd és kész. Dovi ugyanúgy szopizhat, alhat velem, hordozhatom néha stb. És most kezdem érezni, hogy ez nem lehet így. Valami megváltozott. És tudom, hogy mire megszületik, még fél év telik el, és addig sok minden történik. Dovi is nagyobb lesz, és többet fog érteni a világ dolgaiból. Csak hát innen nem tudom, hogy mennyivel többet. Van egy könyv: Testvérek féltékenység nélkül. Azt kéne már olvasgatnom, akkor tervezgetni tudnék az aggódás helyett. Talán.
Meg sejtem azt is, hogy ez normális. De attól még nem könnyebb. Eddig még sose aggódtam ennyire, hogy mi lesz. Mindig belerohantam a szituációkba gondolkozás nélkül, aztán ott bogozgattam a szálakat, amikor már láttam, hogy mi a helyzet. Ez most egész más.