Újra bölcsi-kérdés

(2013.08.27.)

Két napot voltam a második számú bölcsiben (a nyári 2 héten kívül). Nagyon nehezen bírtam. Az Igazi Bölcsi ennél sokkal jobb hely. Vannak pedagógiai elvek, együttműködés, figyelés a másikra.Itt egyik sincs. Csak egy rakás bébiszitter. Olyanok, akik úgy kezdenek egy programot, hogy leülnek egy helyben, majd szólongatják az egyéves gyerekeket, hogy "gyere, ezt meg ezt fogjuk csinálni". Meg a majd' hároméveseknek is, akik pont leszarják, az "ezt meg ezt." És nem történik semmi, és nincs következmény, és mindenki elsétálhat ima közben, és nekem kell szólni, hogy ne tegyék, miközben én tartom a programot. És ha közben elkezdek fegyelmezni, nyilván a maradék gyerek is elszalad. Mert ezek bölcsődések! Mint egy zsák bolha. Így működnek. És úgy altatnak, hogy mindenkit beraknak egy ágyba a cumijával, majd várják, hogy egyedül elaludjon. Közben tesznek vesznek a szobában, ebédelnek... (Az Igazi Bölcsiben sötét volt az alvószobában, minden felnőttre jutott két, maximum három gyerek, mellettük ültünk, simogattuk őket, vagy lefeküdtünk hozzájuk, amíg el nem aludtak.) Itt úgy szoktatnak be, hogy az anya otthagyja a másfél éves, magyarul nem tudó gyereket egész napra. Aki persze, hogy sír, fogalma sincs, hogy mi történik. És a vezető nem mondja meg az anyjának, hogy ez nem így működik. És a gondozók meg a többi gyerek szív, mert nekik kell nézni, ahogy szenved. Meg persze ő is, de bizonyos (elég tág) határok között az anyja azt csinál vele, amit akar...

Na szóval. Az volt a Terv, hogy kb. októberig bírjuk, mert mégiscsak két havi fizetés, aztán Dovi elmegy az Igazi Bölcsibe heti két napra, én meg otthagyom ezt a jeles intézményt. Másik munkát nem nagyon tudok keresni, áprilisig minek? Nem is vennének fel. De minden mindkét nap egy szenvedés volt. Naponta 15-ször gondoltam, hogy ezt hogy fogom két hónapig csinálni. Erre ma beszélni akart velem a főnök, és közölte, hogy valami nincs rendben. Úgy látja, hogy korai még nekünk ez a munka. Mert nem tudunk Dovival különválni. Ebben egyébként igaza van, Dovi tényleg nem hagyott más gyerekekkel is foglalkozni. Ahogy messzebb mentem tőle, rögtön kiabált, hogy mama, gyere, és ha nem mentem, sírt. Nekem meg, sajnálom, de nem ér annyit se egy munka, se másnak a gyereke, hogy az enyém sírjon, mert nem megyek, ha hív (És igen, hív, nem ugráltat, ő egy ilyen személyiség éppen ilyen időszakban. Hogy szüksége van rám, nagyon. Érzi a vesztét szegényke...). Azt azért hozzátenném, hogy meggyőződésen, hogy az Igazi Bölcsiben ezt is kezeltük volna együtt. Mert olyat nem lehet csinálni egy gyerekkel, hogy az anyja hirtelen idegen gyerekekkel kezd játszani, ő meg nézze. Az Igazi Bölcsiben K odaugrott volna, és lefoglalja, meg tesz érte, hogy őt is megismerje meg megszeresse, és működjön ez az egész.
Nem mintha bánnám, hogy nem kell többet mennem, de úgy érzem magam, mint egy szemét fiú, aki szakítani akar a lánnyal, de inkább csak lehetetlenül kezd viselkedni, és megvárja, míg a lány szakít. Könnyebb volt nem nekem kezdeményezni ezt a beszélgetést, de rossz úgy kijönni belőle, hogy én nem vagyok megfelelő (bár azt mondták, hogy nem én (naná, hogy nem!), hanem a helyzet), pedig én sokkal elégedetlenebb vagyok velük, mint ők velem. Persze elgondolkodtató, hogy ők ennyiért is szakítottak, én meg még benne maradtam volna azért a kéthavi fizetésért...

Aztán az is van, hogy úgy gondoljuk, hogy ha már Dovi elkezdett közösségbe járni, hülyeség lenne abbahagynia, hogy aztán egy-másfél év múlva elölről kezdje az ovival. Meg hát nekem is jó lenne 2 nap szünet a héten. Most is, a Pici mellett meg pláne. És nem kezdhetjük nagyon későn se, hogy ne érezze, hogy ő ki van túrva, jön a helyére más, őt meg elküldjük itthonról. És nem kéne, hogy sok idő maradjon ki most. Szóval beszéltem Z-vel az Igazi Bölcsi vezetőjével, nagyon kedves és konstruktív volt, meglátjuk mikor meg hogy lesz hely, mert ezt nem tudta kívülről. Aztán reméljük, mehet minél hamarabb.

Ott úgy tudom otthagyni, hogy tudom, hogy jó helyen van, tudom, hogy mi történik vele egész nap, tudom, hogy hogy kezelik, ha konfliktusa van, tudom, hogy jó és az életben valóban hasznos dolgokat tanul. Őszintén tudom neki mondani, hogy most én elmegyek, de neked nagyon jó lesz itt játszani. És ezt ő is érezni fogja, és tényleg jó lesz neki.