Tanul

Megyünk a boltba, hogy vegyünk mákot a mákostésztához. Az ajtó előtt gyümölcsök vannak. Dovi lekap egy mandarint, és szalad be a boltba, hogy kifizetjük, és megesszük. Én meg dagadok a büszkeségtől (na meg a kisbabától, de ez egy másik történet).

Olyan érdekes látni, ahogy lassan építi be a dolgokat a mindennapokba. Már egyre kevesebbszer önti el a mindent elsöprő kétségbeesés, ha valami nem úgy történik, ahogy elgondolta, és egyre többször tudja szavakba önteni, hogy mit szeretne. És egyre kevésbé ejti kétségbe, ha valami vissszavonhatatlan történik. Néha még a kétségbeesés kapujából is visszafordul és inkább beszél. Van, hogy ehhez az ölembe kell másznia. Akkor azt mondja, hogy "Dovi a Mama ölében abbahagyja". És tényleg. Van, hogy csak ennyi kell a megnyugváshoz, van, hogy még meg kell beszélnünk dolgokat. De határozottan azt érzem, hogy jól csinálunk valamit.

Próba. Vagy inkább vizsga

Mindkettőnknek az volt. Jöttünk haza a piacról, és azt játszottuk, hogy hol én mentem előre megálltam valahol és Dovi jött utánam a kismotorral, hogy fordítva. És mikor már az úttesthez közel voltunk, pont ő akart előre menni. Nem nagy ott a forgalom, néha-néha jön csak autó. Úgyhogy gondoltam, megbízom benne, hogy megáll, ha megkérem. És tényleg. Annyi volt a hiba, hogy azt kértem, hogy az úttest szélén várjon meg, és nem azt, hogy a járdáén, úgyhogy lement a szegélyen. De tényleg a legszélén állt meg, és ez az én fogalmazásbeli hibám volt. Olyan büszke voltam rá. Meg magamra is egyébként.

ggddasarwwuieufofropgfvtkgfgbbv

Nem tudom, mennyire érdekes a hatszázadik cuki Dovibeszólást olvasni, de írhatnékom van, és Másik különben is dolgozik és nem hallgatja meg a történetet.

Szóval a játszón voltunk, és Dovi a kavicsot szitálta. Két szita van, a másikba homokot akart tenni. El is indult, de a lapátot otthagyta a kavicsoknál. Jött vissza, hogy "jaj, elfelejtettem elvinni a lapátot". Aztán vitte, és mondta, hogy "Mama, jöjjél!" Nekem meg eltartott egy ideig, míg rávettem magam. Úgyhogy visszafordult, és közölte, hogy "jaj, elfelejtettem elvinni a Mamát!".

Tök furcsa, hogy néha már egyes szám első személyben beszél magáról. Még azt is mondja néha, hogy "én", meg rám hogy "te". Nem pedig fordítva, mint eddig. Elég vicces kiigazodni rajta amúgy.

Tegnap délután meg ébredés után rögtön elkezdte mesélni, hogy ha kijön a kisbaba, majd szopizni fog, és a Dovi majd beteszi a hintába, és "lökje", és játszik vele. Azért remélem, nem fog nagyot csalódni, hogy a játék része a dolognak kicsit később lesz csak izgalmas. De már készül neki a meglepetés, ami nem tudom, mennyire fogja érdekelni. Én mindenesetre megcsinálom. Már nem sok hiányzik. Csak bonyolult, mert varrógép kell hozzá, amit alvásidőben nem tudok használni, amúgy meg meglátná. Maradnak a bölcsis napok, de így elég lassan haladok. Főleg, hogy megint hőemelkedése volt reggel, nem tudom, mi lesz keddig. Amúgy nem tudom, mit akarok, már két hetet volt bölcsiben.

A szabály, az szabály

Dovi már eleve fáradt volt, mikor megérkeztünk a boltba. Rögtön kinézett magának egy banánt, és meg is akarta enni. Én meg nem engedtem, mert elveim vannak. Előbb fizetünk, aztán eszünk. Az egész bolt minket nézett, úgy üvöltött. Mivel a banán a bolt bejáratánál van, kb semmit nem tudtam megvenni abból, amit akartam. Persze két kilométeres volt a sor. De Dovi szerencsére ahhoz elég hangos volt, hogy valaki előre engedjen. Még a pénztáros is közreműködő volt, még lett volna előttünk valaki, de ő a miénket kezdte lepakolni a szalagról. A banánt beblokkolta, kibontottam, odaadtam, az üvöltést elvágták. Itthon beszéltünk róla. Próbáltam úgy mondani, hogy értse. Pl: Dovi sírt, mert nem akarta megvárni, amíg kifizetjük a banánt. Olyanokat válaszolt, hogy Dovi sírt kicsit, meg Mama is sírt. Aztán jött a bölcsiben kapott játékrepülővel (!), hogy szoptassam meg. Aztán egyszer csak: "Dovi kifizette a cicit, úgyhogy szopizik belőle". Majd "Dovi kifizette a cicit a szájával, úgyhogy szopizik belőle".

Szomorú és csalódott

Egyrészt nem lesz holnap mamamis topictalálkozó, mert lebetegedtek, akinél lett volna. Pedig nagyon készültem egy felnőtt programra.

Másrészt a önkéntes szoptatási segítő tanfolyam, ami elmaradt januárban (amiért külön mérgesek voltunk, mert az utazást hozzá igazítottuk), most április legelején lesz. És ha véletlenül úgy alakulna a szülés, hogy el tudnék menni, az utolsó napja akkor Peszah. Szóval erről lemaradtam. És nem tudom, lesz-e még másik alkalom, mielőtt költözünk. Lehet, hogy inkább rendes LLL tanácsadó leszek...

És a hasam, mint a matricán is látszik, tényleg akkora, mint egy dinnye. Elmentem a tükör előtt, és majdnem visszahőköltem, hogy mi nőtt rám. Ez persze nem tölt el csalódottsággal és szomorúsággal, csak a komfortérzetemet rontja, hogy nem tudok megmozdulni. Ma reggel Dovi közölte, hogy "Mama pocakra fordul és lecsúszik (az ágyról), mert kijött a kisbaba a pocakjából". Nem akartam neki mondani, hogy az azért jobban fel fog neki tűnni, ha kijön.