Hírek

Semmi különös, azt hiszem, minden halad a maga útján és ütemében. Csak én vagyok türelmetlen. Mint mindig. Most például felmostam az egész lakást, és bezártam magam a géphez amíg fel nem szárad. Szóval nem viselkedem nagyon ésszerűen sem. Ez sem újdonság - mondja most a Másik. Mindenesetre egyre jobban várom a végét. Egyrészt mert már majdnem mindenki megszült körülöttem, és mindenhol babákat látok, másrészt mert lassan elérek oda, hogy amire eddig éveken hónapokon át készültem, az lassan itt van és ez a "mindjárt, de még nem, viszont fogalmam sincs, hogy mikor" érzés elég idegőrlő tud lenni. Főleg, hogy fogalmam sincs, hogy pontosan mi vár rám. De jövő héten hivatalosan is megkezdem a Végső Felkészülést (utolsó bevásárlás, táska összerakása , ruhák és textilpelusok kimosása, TGYÁS ügyintézés).
Egyébként jól vagyok. Mióta itthon vagyok és pihenek, minden sokkal könnyebb. Ma óriási takarítást rendezek, szóval lehet, hogy megjött a fészekrakó időszak is. Nem keményedik annyira a hasam, ennek megfelelően el is felejtem bevenni a magnéziumot. Ettől persze jól begörcsölt a vádlim felkelés előtt.
A lényeg, hogy az eddigi "ez a gyerek nem bírja ki februárig" tüneteim egy csapásra elmúltak egy kis pihenéstől. Egyedül az az új, hogy szerdán nem bírtam egyszerre bevásárolni, hanem kétszer is le kellett ülnöm először 10 aztán kb 15 percre (pedig csak 3-4 oltba kellett mennem és húzós bőrönd volt nálam, szóval cipelnem se kellett) és hogy néha belenyilall valami a medencém környékén. Ez állítólag azt jelenti, hogy kezd beékelődni, vagy valami hasonló. Talán a hasam is lejjebb van egy kicsit, de valószínűleg csak képzelődön. Az ilyesmit nem lehet mérni.
Megszáradt a parketta, megyek folytatom a suvickolást.

Hordozás

Prof. Dr. Bagdy Emőke

Nevelés vagy genetika?

Dr. Ranschburg Jenő

Ezt találtam

http://kispapatorna.blog.hu/2009/02/19/11_derult_egbol_gyerek

Szerintem nagyon vicces.

Okoskönyvek és szervezés

Másiktól kaptam egy új okoskönyvet ezúttal az első évről. Rögtön azzal kezdi, hogy eldöntöttem-e már, hogy szoptatok vagy tápszert adok a gyereknek? Még hogy eldöntöttem?! Én úgy tanultam az anyukámtól, hogy a kisbabák a mama pocakjában nőnek meg, aztán amikor kibújnak (na jó, arra kezdek rájönni, hogy ez a kibújás enyhén eufemisztikus), a mama cicijéből szopiznak. Nem is értem, mit lehet ezen eldönteni. Persze van olyan, hogy az ember lánya nem tud szoptatni, vagy csak kevés ideig, és valami pótmegoldást kell keresni, de hogy lehet előre eldönteni, hogy én márpedig nem szoptatok ezért meg ezért. Főleg, ha az ok (mint sok okoskönyv és okoscikk leírja) az, hogy az apa idegenkedik, vagy becsmérlő megjegyzéseket tesz.
A másik dolog, hogy mennyire van az ember kétségbeesve, hogy most aztán minden felborul, semmi nem marad a régi az életéből. Hét miért is maradna? Az ember nem azért szül gyereket, hogy aztán ugyanúgy bulizni járjon minden héten.
Aztán rájöttem, hogy nekem is vannak valami elvárás-szerű dolgaim. Például nem szeretném, ha soha sehova se lehetne menni gyerekkel együtt, mert neki mindig ugyanabban a percben, helyen, pozícióban, megvilágításban, társaságban kell ennie/aludnia/játszania, mint ahogy megszokta, különben katasztrófa van. Nem szeretném, ha amikor alszik, meg se lehessen pisszenni az egész háztömbben. Persze vannak ötleteim, hogy kb merre induljak el ezen vágyak megvalósítása érdekében, de a lényeg akkor is az, hogy nem, nem fogok itthon ülni napi 24 órát és őt bámulni.
Persze nem a nemlétező karrierem hiányozna, mint ahogy a könyv sugallja. De ne áltassuk magunkat, hosszútávon nagyon nem előnyös, ha minden csak a gyerek körül forog se nekem, se neki. Inkább mindent, amit csinálok, vele együtt szeretnék csinálni. Ha dolgom van, vagy csak a barátnőimmel találkozom, viszem magammal. Ha főzök, akár magamra kötöm a hordozóval. Később együtt tudunk főzni, takarítani, ami így lehet, hogy háromszoros ideig tart, de egyrészt együtt vagyunk, másrészt megtanulja, hogy ezek a dolgok hozzá tartoznak a mindennapokhoz. Én ezt nem tanultam meg kiskoromban, és most nagyon hiányzik, hogy természetes legyen. Persze mindig lesz olyan idő is, amikor semmi egyéb dolgom nem lesz, mint hogy ráfigyeljek.

(Jaj, kezd túlpörögni az agyam, ideje annak a gyakorlati próbatételnek...)

Ennek van így értelme?

Gyakorlás

Nevelés

Két dolog, amit biztos megtanítok az összes gyerekemnek:

• Ha a buszon állni kell, nem nyavalygunk, hanem örülünk, hogy van két egészséges lábunk, amin tudunk állni. Nem hisztizünk hangosan addig amíg valaki át nem adja a helyét (úgysem fogom elfogadni), és főleg nem rohanunk előre az emberek között, hogy lezuttyanjunk egy néni előtt az utolsó helyre. Ha valaki mégis átadja a helyét, a gyerekek ölbe ülnek, hogy minél kevesebb helyet foglaljunk.
• Ha valaki pénzt kér az utcán, nem elfordulunk, hanem ha tudunk, adunk neki, mert szegénynek nincsen és éhes. Nem pedig koszos és büdös, akitől el kell fordulni (ha valaki részeg, az más kérdés természetesen). Ha éppen nem tudunk adni neki, akkor azt is megmondjuk neki normálisan, nem pedig elfordulunk és várjuk, hogy elmenjen. 

 És ha ezt megtanulják, mindannyian jobb emberek leszünk. :)