...

Volt itt a szülésznő. Megállapította, hogy szépen vizesedik a lábam meg a kezem is. Mondta, hogy időben vegyem majd le a gyűrűimet, mielőtt le kell vágni. Azért ott még nem tartunk szerencsére. Megadta a gyerekorvosok elérhetőségét, akiket egyébként a háziorvos ajánlott. Még találkoznom kell velük, és választanom kell. Nincs nagyon kedvem ezzel is foglalkozni most, utálok idegeneknek telefonálni és időpontot kérni. Meg persze mindkettő más napokon tart tanácsadást, a Kökörcsin utcában, ami ugye nagyon szép, de megint az a távolság itthonról, ahova nem lehet normálisan busszal menni, gyalog meg már több mint fél órát tart (eredetileg 15-20 perc volt), és már annyira nem élvezem a gyaloglást. Kicsit izgultam, hogy a védőnő mit fog szólni az összetolt háromfalú kiságyhoz, de meg se nézte. Jött, leültünk a kanapéra, beszélt a szülésről meg a szoptatásról, és elment. Én örülök, hogy nem nekem kellett mászkálnom hozzá, de nem tudom, miért volt olyan fontos, hogy idejöjjön. 
Kérdeztem, hogy milyen előjelei vannak a szülésnek, azt mondta semmilyenek, nem lehet tudni, hogy kinél mi és mikor történik. Amikor elment, akkor azért jó 10 percet ülnöm kellett, mert fájt a hasam. De ez csak tovább növelte a bizonytalanság-érzésemet. Fogalmam sincs, mi lesz és fogalmam sincs, mikor. Így vagy elkezdek idegeskedni, vagy nem foglalkozom az egésszel. Egyelőre az utóbbi történik, de így nem tudom beleélni magam és felkészülni. Úgy érzem, minden csak történik velem, az egész terhesség meg szülés-ügy valahogy rajtam kívül áll.