Ki érti ezt?

Jött az oeptől pénz, GYÁS közleménnyel. Másik szerint az egész levél-hercehurca talán arról szólt, hogy 9-ére nem kapok pénzt, nem pedig egyáltalán. Tehát 10-étől igen. De ha így lenne, akkor se kéne megkapnom anyakönyvi kivonat nélkül. A telefont továbbra sem veszik fel.

Egyébként ahogy itt ülök a gépnél, határozottan lejjebb van a hasam, ugyanis ha közelebb hajolok a monitorhoz, hogy lássak is valamit, nem rugdosnak vissza mindenféle tappancsok, hogy hagyjam őket békén a helyükön.

Még semmi I.

De tegnap egész nap próbafájásaim voltak. Tudom, hogy jóslófájásnak hívják, de nekem mindig próbafájás jut eszembe, és szerintem jobban is hangzik. Volt, hogy negyed óránként volt egy. De aztán el is aludtam, meg nem is volt erős. Estére még maradt belőlük, de elég rendszertelenül, mára viszont egyelőre elmúltak.

...

Volt itt a szülésznő. Megállapította, hogy szépen vizesedik a lábam meg a kezem is. Mondta, hogy időben vegyem majd le a gyűrűimet, mielőtt le kell vágni. Azért ott még nem tartunk szerencsére. Megadta a gyerekorvosok elérhetőségét, akiket egyébként a háziorvos ajánlott. Még találkoznom kell velük, és választanom kell. Nincs nagyon kedvem ezzel is foglalkozni most, utálok idegeneknek telefonálni és időpontot kérni. Meg persze mindkettő más napokon tart tanácsadást, a Kökörcsin utcában, ami ugye nagyon szép, de megint az a távolság itthonról, ahova nem lehet normálisan busszal menni, gyalog meg már több mint fél órát tart (eredetileg 15-20 perc volt), és már annyira nem élvezem a gyaloglást. Kicsit izgultam, hogy a védőnő mit fog szólni az összetolt háromfalú kiságyhoz, de meg se nézte. Jött, leültünk a kanapéra, beszélt a szülésről meg a szoptatásról, és elment. Én örülök, hogy nem nekem kellett mászkálnom hozzá, de nem tudom, miért volt olyan fontos, hogy idejöjjön. 
Kérdeztem, hogy milyen előjelei vannak a szülésnek, azt mondta semmilyenek, nem lehet tudni, hogy kinél mi és mikor történik. Amikor elment, akkor azért jó 10 percet ülnöm kellett, mert fájt a hasam. De ez csak tovább növelte a bizonytalanság-érzésemet. Fogalmam sincs, mi lesz és fogalmam sincs, mikor. Így vagy elkezdek idegeskedni, vagy nem foglalkozom az egésszel. Egyelőre az utóbbi történik, de így nem tudom beleélni magam és felkészülni. Úgy érzem, minden csak történik velem, az egész terhesség meg szülés-ügy valahogy rajtam kívül áll.

Fura nap

Reggel még nem volt semmi bajom. Aztán valahogy egyre rosszabb lett a kedvem. Beszéltem a szülésznővel, hogy hányra menjek a kórházba találkozni vele. Ettől csak rosszabb lett, pedig ő mindig jókedvre derít már csak azzal is, ha rám néz. Még volt néhány percem itthon, úgyhogy elkezdtem pakolászni, de attól sem lett jobb kedvem, kifejezetten idegesített, hogy itthon kell hagynom a sok elölfelejtett cuccot (azért olyan sok nem volt, csak annak tűnt). Aztán útközben rájöttem, hogy valószínűleg az a bajom, hogy egyrészt rengeteg dolgom volt mára, és egyikhez sem igazán volt kedvem, és mind olyan képlékeny volt, és nehéz volt összeszervezni, hogy ideges voltam miatta. Másrészt kezdem felfogni, hogy ez az egész terhesség meg szülés-dolog igenis velem történik, és tényleg meg kell szülnöm egy gyereket. Ezen pedig nem segített a szülésznővel való végső egyeztetés (na jó, nem teljesen végső, de majdnem). Aztán azt elintéztem, nem is bőgtem, pedig közel álltam hozzá, ki tudja miért. Elmentem az OEP-be, beadtam a TGYÁS-kérelmet, elfogadták, nem hiányzott semmi. Akkor már kicsit jobban voltam, de még előttem állt a Képzőn tett látogatás. Nem is akárhol, hanem a Tanárképző Tanszéken, ami az egész épület legeslegmagasabb pontján fekszik, a tetőtérben, amit négy emelet előz meg, hatméteres belmagassággal. Eléggé elfáradtam, mire felértem. Aztán beszéltem a konzulensemmel, hogy mégis milyen témát válasszak, és meglepő módon elég hamar kisütöttünk valamit, ami a követelményeknek is megfelelt és engem is érdekel. Megállapítottuk, hogy mi a következő lépés, és hogy merre induljak. Úgyhogy most van egy szűk hónapom legalább a vázlatot megírni, hogy még legyen esélyem befejezni ebben az életben. Aztán hazajöttem, de előbb beszaladtam az Alle-ba pár dologért. Hát, több, mint két órán át tartott, amíg vettem egy egeret a gépemhez, az utolsó cuccokat a dm-ben és néhány dolgot a Sparban. Én nem értem ezt, hogy lettem ilyen lassú? A végére jól elfáradtam, úgyhogy hazajövetel előtt leültem pihenni a padra, aztán találkoztam Barbusékkal. Hazajöttem, megnéztem egy aranyos filmet (gyerekek, szigorú nevelők, szomorú özvegy apa, romantikus angol kertek stb.) A végére nagyon jó kedvem lett. Érdekes volt, hogy ahogy haladtam előre a programokkal és elintéznivalókkal, úgy csökkent az idegességem, és egyre jobban mosolyogtam.
Viszont van néhány fura jelenség. A reggeli ideges pakolás szerintem a fészekrakás egy mutáns változata volt. Ezen kívül sokkal kisebb súlyokat tudok cipelni és sokkal kisebb távon. Néha nyilall a medencémben valami bizonytalan helyen és kijöttek a pattanásaim, ami nálam minden hormonális változást megelőző tünet.

Már tényleg én jövök

Vagyis mazal tov Juditnak és Maoznak még itt is.
Kezd tényleg egyre közelebb kerülni a dolog. Még csak nagyon apró lépésenként, de tegnap például nem sok hiányzott a bőgéshez, amikor az elsőszámú okoskönyvet olvastam a szülésről. Igen, azt, amelyiket már százszor elolvastam és gyerekkoromban vele is aludtam. (Igen, tényleg.)
Általában nem nagyon fogom föl, hogy mi történik, csak elintéznivalók és vásárolnivalók vannak, utóbbiból mint a mai ellenőrzés során kiderült, nem is olyan sok (az előbbiből azért akad bőven).
A hazajövős babaruhát már összeraktam, már csak az én cuccaim hiányoznak. De az ugye kevésbé fontos, hogy nekem legyen hálóingem, papucsom, enni-innivalóm, könyvem stb a kórházi tartózkodás alatt, mint az, hogy a kölyköcske csinos és egymáshoz illő macis ruhában jöjjön haza.

Hát így állunk

Mához egy hónap a céldátum. Ez azt jelenti, hogy egyre több időm van a picasaval szórakozni.
Egyébként még hiányzik egy csomó minden, nem nagyon tudom felfogni, hogy már tényleg mindjárt ittvan a dolog, és nekem pelenkát kell vennem. De már legalább kinéztem, hogy melyiket fogom választani. Tegnap reggel megjött az őssejtes csomag is, az egyetlen napon, amikor nem fájt a hátam reggel és tudtam volna aludni, de nem baj. Még mindig jobb, mintha délután 5-ig vártam volna a futárra. (És ez legyen a legfölöslegesebb kiadásunk!) Viszont még nincs névengedély, azt mindenképp meg kell várnunk egyben. Állítólag egy hónap az ügyintézés, én pedig dec. 2-án adtam be a kérvényt, szóval ideje... Jövő héten megyek orvoshoz, meg a szülésznőhöz is, aztán már tényleg összepakolom a táskámat.

Mégsem fogok unatkozni

Pedig már kezdtem aggódni, hogy mivel fogom tölteni a hátralévő 5 hetet azon kívül, hogy találgatom, hogy az öt, az három-e vagy hét. De szerencsére a jóöreg bürokrácia elintézte nekem, hogy ne kelljen a sarokban ülnöm várakozva.
Az úgy van, hogy kell igényelnem TGYÁS-t. Elvileg a munkaadónak kell, de mivel nekem több munkahelyem is van (volt), ez nem olyan egyszerű. Arra gondoltam, a legbiztosabb, ha én adom be hozzá a dolgokat, akkor minden meglesz, ha meg mégsem, akkor nem kell a főnökömön keresztül a könyvelőjét nyaggatnom.
Szóval még decemberben megkérdeztem, hogy lehet ezt intézni. Először is csak januárban érdemes beadni a kérelmet, mert különben nem tudják beszámítani a decemberi fizetésemet. Legkorábban 28 nappal a szülés várható időpontja előtt mehetek TGYÁS-ra. Ez január 9. Mivel 2-ától nem dolgozom, voltam a háziorvosnál és kértem igazolást. Ezt csak akkor adhatja oda, ha már megkezdődött a TGYÁS, mert akkor lesz vége a betegállománynak. Ehhez kell neki vinnem egy papírt a nőgyógyásztól, hogy betöltöttem a 36. terhességi hetet. Ez hétfőn lesz, csütörtökre van időpontom addig nem megyek kétszer. Aztán ő ad egy papírt, ami kell az ügyintézéshez. De eddig senki nem mondta, hogy az orvostól is kell papír, csak a terheskiskönyvről beszéltek, ami alapján meg lehet ugye állapítani a TGYÁS első napját. Meg mindenféle munkáltatói és foglalkoztatói igazolásokról. Ezekért tegnap el is mentem a Síp utcába, és ma bevittem az OEP-be (amúgy is kellett mennem), hogy megkérdezzem, hogy ami van, az jó-e és mi hiányzik még.

El kell mondanom, hogy a Fejér Lipót utcai OEP-ben mindenki nagyon kedves és türelmes. Senki nem akart elhajtani, amikor hatodszor magyaráztattam el valamit, aztán még tízszer én is elismételtem, hogy biztos jól értem-e és hogy megjegyezzem. És mindenki mosolyog. És amikor megérkeztem és megkérdeztem, hogy melyik szobánál kell várnom, addig intézkedtek, míg ki nem találták (rossz volt a sorszámkérő és az egyik számítógép is). Nem leültettek, hogy várj itt egy órát, aztán majd lesz valami, hanem mindenki próbálta kitalálni, hogy akkor ki fog velem foglalkozni. Hiába próbáltam mondani, hogy csak annyit kérdeztem, hogy hol kell várnom, hogy tudjam, hogy mikor hívnak be. És a végén mindenki elnézést kért, hogy várnom kellett és hogy ide-oda küldözgettek.

Na, de a 2. sz. kedves, mosolygós néni (az 1. sz. a TB kártyámat intézte) nagyon aranyosan azt mondta, hogy Síp utcában kapott köteg papír nem jó, hanem egy jövedelemigazolás kell. (És hogy a helyzetet bonyolítsam, december végével lejárt ott a szerződésem.) És be kell írniuk a rózsaszín könyvecskémbe, amit eddig nem írtak. Remek, mehetek vissza. Pedig reméltem, hogy a tegnapi volt az utolsó.
Ezen kívül a bölcsiből is kell néhány papír. Viszont az orvostól tényleg nem kell, elég a kiskönyv. És nem kell megvárnom a 9-ét az intézkedéssel. Persze meg fogom várni, mert a héten már nem érek rá a Síp utcába menni (kedd van - és még aggódtam, hogy unatkozni fogok). De azt már nem várhatom meg, amíg a nőgyógyászoz megyek, aztán vissza a háziorvoshoz (roppant előrelátó módon tegnap kértem is időpontot rögtön a nőgyógyász utánra), tehát mindenképp kétszer kell mennem Z-hez (a főnökömhöz). Egyszer elkérni a papírokat, egyszer odaadni az igazolást.

Tehát még mennem kell:
Síp utca 1x
Bölcsi 2x
OEP 1x
Nőgyógyász ezügyben 1x
Háziorvos 1x

Ezen kívül a szülés előtt a vizsgálatokon kívül a gyerekorvost kell elintéznem, és a szülésznővel kell találkoznom. Ja, meg van a fogorvos, aki januárban akart látni, remélem, bele fog férni az időmbe...

Mához két hónap

A kiskönyv szerint legalábbis. Ezt a sztárfotót sikerült gyorsan csinálnia az ultrahangosnak, amíg őkelme nem vette észre, hogy oldalt fordultam, és kilátszik az arca. Hát nem fotómodell lesz, azt már tudjuk, viszont teljesen úgy néz ki, mint a Másik. Tettem is ide egy képet, hogy ezt illusztrálja. Meg egy helyzetjelentést a pocakomról.
Egyébként minden rendben, másfél kiló, ami átlagosnak mondható, 30-35 cm.
Én viszont újabb terhességi tünettel gazdagodtam: mindent elejtek. Ez nem nagyon jó, ha az ember amúgy is alig tud lehajolni... A napokban jutott eszembe, hogy régen azt reméltem, hogy a terhesség alatt majd begöndörödik a hajam. Hát ez nem jött be, de annyi új hajszálam nőtt, hogy úgy néz ki, mintha frufrum lenne.
A kölyöksarok berendezése is egész jól áll. Van kiságy, vasárnap meg délelőtt megvarrtam végre a dimbes-dombos falvédőt (később csinálok róla képet), aztán voltunk az IKEA-ban is, úgyhogy van pelenkázó (felfújható, a kisszekrény tetején pont elfér), zsebes tároló, dobozok, fürdőlepedők, lepedők. Tegnap meg elvittem a mosodába a matracot, amit kaptunk, és hát kissé látszik rajta, hogy használták. Konkrétan hogy egy éppen szobatisztává váló gyerek használta... De nem vállalták el, mert nem fér bele a mosógépükbe. Kérdeztem, hogy akkor az én mosógépembe hogy férjen bele? Hát vigyem kárpitoshoz, vagy csináltassak rá új huzatot. Aztán hazajöttem (nem volt egyszerű a matraccal meg a bevásárolt cuccokkal), mérges lettem, és kimostam-folttisztítóztam a kádban. Most szárad, egész szép lett.
És még mindig teljesen el vagyok ájulva, hogy ez a kölyök mennyire az apjára hasonlít. Amikor odaadták a képet, nem tűnt fel, aztán elővettem megint a villamoson, és láttam, hogy ők ketten bizony tökegyformák.

Terhestorna és szülésfelkészítő

Ezek lettek volna a ma esti programom (mindkettő először). A terhestornára azért nem jutottam el, mert annyira fáradt voltam, hogy muszáj volt egy órát pihennem, a szülésfelkészítőre meg azért, mert fél óra várakozás után közölték, hogy elmarad, mert mindenki szabadságon van. Mondjuk ha már se egy szülésznőt, se egy orvost nem tudtak keríteni, legalább kiírhatták volna az ajtóra, hogy hé hülyék, menjetek haza. Legalább ötvenen voltunk. Arról nem is beszélve, hogy ha tudtam volna, hogy csak egy egyórás tornát kell kibírnom, aztán mehetek aludni, talán meg bírtam volna magam erőltetni annyira, hogy mégis elmenjek arra a tornára. Vagy a halaszthatatlan dolgaimat elhalasztottam volna két órával, és akkor még a pihenés is belefért volna. Na mindegy, gám zo letová (ebből is jó fog kisülni).

Jó hír viszont, hogy a kisebbik Bukfenc (a nagyobbik én vagyok) tegnap és ma valami fergeteges bulit csapott odabent. Ezt már nem lehet a beleimre fogni. :)