Kaki-dolgok

A bölcsiről szóló következő ömlengésemet olvashatjátok. Az úgy volt, hogy Dovi mostanában elég nehezen kakil. Bementem a bölcsibe, hogy Tikitől tanácsot kérjek. Azt sütöttük ki, hogy a lelki okok mellett az is biztos, hogy nem iszik eleget, és nem eszik elég zöldséget. És hogy megfigyelte, hogy mindig inkább kenyeret eszik. Felvetettem, hogy ha először csak zöldséget látna a tányérján, akkor talán jobban megenné. Erre Tiki mondta, hogy jó ötlet, és mostantól ezt fogja csinálni. De nem csak Dovinak, hanem mindenkinek, hogy ne legyen különbség. Szóval az a helyzet, hogy az egész csoport először zöldséget eszik minden étkezésnél, azért, hogy Dovi tudjon kakilni. (Ettől még nem tud, de ez egy másik kérdés)

Özönvíz

Úgy kezdődött, hogy kimostam egy csomó ruhát és pelust a szomszéd mosógépével. De ahogy beraktam mindent, és ráöntöttem a mosószert, elromlott. Illetve lehet, hogy hamarabb elromlott. A lényeg, hogy nem indult el. A gép ajtaja meg valami elektromos izével záródott, és a ruhák bent ragadtak. Az egész mosógépet szét kellett szerelni, hogy kiszabaduljanak. Szegény, azóta is itt áll darabokban az ajtó előtt. Einav megengedte, hogy náluk kimossuk harmadnap. Aztán elkezdett esni az eső. Éjjel Másik behozta őket. Aztán a mosodából is visszajöttek a ruhák. Kiderült, hogy tök normális, hogy a zacskóba rakott ruhák télen nem száradnak meg. Mivel a szárítónk a ház falára van szerelve, és nincs fölötte tető, egyéb kreatív megoldásokhoz kellett folyamodnunk. A szárító letakarása viaszosvászon terítővel nem hozta a várt eredményt. Ellenben a ruhák zuhanyfüggöny rúdjára akasztása és egymáshoz csipeszelése egész jól működött. Amikor végre minden megszáradt  feladtuk, és nyirkosan mindent elpakoltunk, kiválogattuk, hogy melyik ruhákon nincs még szám, és két nagy zsákba gyűjtöttük. Az egyik már ott is van a mosodában. Még a mostani szennyes egy részében nem volt szám, azt is kimostam a pelusokkal (a másik szomszéd mosógépében), és hamarosan azok is elmennek a számozóba. Akkor minden ruhán lesz szám, és amin van szám, azt nem kell a zacskóba tenni. Amit nem kell a zacskóba tenni, az pedig megszárad.

Jó lenne...

...ha nem minden reggel azzal kezdenénk az ulpánt, hogy megbeszéljük a híreket, és újra átismételjük a szavakat. Minden alkalommal ugyanazokat. Merénylet. Gyilkosság. Megölni. Megsebesülni. Terrorista. Meghaltak.

Écbáot

Dovi azt mondta Elinek, hogy dáj (=elég). Megtanulta a lényeget.

D: Écbáot, écbáot, écbáot (=ujjak).
M: Hol van az ecbaot?
D: A bölcsiben.
M: A bölcsiben hol?
D: Az asztalnál
M: De melyik részed az écbáot?
D: A bölcsi részem.

Fél perccel később: hiányozik a Papa, hiányozik a Papa, hiányozik a Papa...

Most pedig mindkettő ordít, én meg felmondok.

Amikor panaszkodtam, hogy nehéz lesz két gyerekkel egyedül

Nem gondoltam komolyan. Két egészséges gyerekkel nem volt nehéz. Egyáltalán.

Szóval Dovi nagyjából két napja taknyos meg köhög. Semmi különös, de azért elkezdtem adogatni neki mindenfélét, amit ilyenkor szoktam. Ma este hallottam, hogy sípolva veszi megint a levegőt. Szuper. Már megint. (Kezdek aggódni, hogy mi lehet ennek a hátterében) Úgyhogy elkezdtünk inhalálni is, egyelőre csak sós vízzel. Holnap meglátjuk, mi lesz. Orvoshoz is el tudom vinni. Aztán lefeküdtünk nagy nehezen. Fél óra nyakig vizes fürdés után feladtuk, hogy kijöjjön a kaki. Eli közben elaludt. Letettem, utána leültem egy percre. Arra mentem be a fürdőbe, hogy Dovi kihúzta a dugót, lefolyt a víz, és épp a maradékot önti ki belőle. Én úgy meghatódtam. Aztán őt is vittem aludni. Nagyon köhögött. Aztán szólt, hogy valami nincs rendben, csak nem értettem, mert sírva mondta. És mire rájöttem, hogy ki kell vinnem a szobából, mert nem tudja csöndben elmondani, addigra Eli felébredt, én meg visszamentem Dovival, és úgy próbáltam kideríteni, hogy mi a baj, hogy közben Elit szoptattam. Emiatt nagyon lelkiismeret-furdalásom van. Aztán Dovi hányt. Aztán kivettem az ágyból, de ahova tettem, ott volt még két pokróc, meg a takaróm. Naná, hogy odahányt még egy óriási adagot. Aztán persze Eli végigsírta, amíg áthúztam a lepedőt, meg átöltöztettem Dovit, úgyhogy még ő se nyert semmit az egészen. Ennyi erővel hagyhattam volna eleve sírni, akkor legalább eljutunk a wc-ig. Aztán annyira felhergelte magát, hogy nem tudott visszaaludni. De legalább addig csöndben volt, míg Dovi elaludt, szopizás nélkül szerencsétlen, hogy ne hányjon megint. Egy hang nélkül elfogadta, hogy így lesz most jó. Aztán ki akartam vinni a szennyest, de Elit nem lehetett letenni. Ilyenkor ezt csinálja, hogy álmos, de kézben vigyorog meg beszél, de ha leteszem egy fél másodpercre, akkor kiabál. Azért megpróbáltam volna bepakolni, vagy megkérni valakit, de ahogy kinéztem, megláttam a tegnapi 10-12 centis pókot. Úgyhogy visszajöttünk, bezártam az ajtót, Elit elaltattam, a cuccokat meg további intézkedésig lezuhanyoztam. És most nem tudom, hogy holnap el merjünk-e menni Juditékhoz sábeszre.

Felfedezések

Rájöttem, hogy tulajdonképpen szeretem az esőt. Az egész hangulatot, amikor minden vizes, és  be kell menni a házba. Csak azt nem szeretem, ha egész nyáron ilyen a napsütés helyett. Olyankor mindig úgy érzem, hogy a melegre nem jut idő. De így, hogy volt elég ideig meleg, rájöttem, hogy megvan a szépsége ennek is.

Rájöttem arra is, hogy nagyon-nagyon szükségem van egy kreatív munkára. Eddig el sem tudtam képzelni, hogy hogy lehet úgy élni, hogy az ember egész nap dolgozik, aztán mikor hazamenne végre, hogy töltődjön, meg pihenjen, akkor ott vannak a gyerekei. Hát, most megvilágosodtam. Olyan munka kell, ami tényleg feltölt. És ez esetemben csakis olyan lehet, amikor a nap elején még nincsenek szép tárgyak, a nap végére pedig lesznek. Természetesen az én közreműködésemmel. Csak ki kéne találni, hogy mi legyen az pontosan, és hogy legyen annyi, hogy meg is éljek belőle. De az elmúlt napokban kiderült, hogy ha csinálok valamit nap közben, akkor sokkal jobban és nyugodtabban bírom a nap többi részét, ha meg nem csinálok, akkor egész nap azt várom, hogy legyen már vége. Ma például megvarrtam a több, mint fél éve halasztgatott nádibigós szoknyámat, hogy legyen Dovi nadrágjához illő.

Dovi pedig egyre több dolgot mond héberül. Csak úgy véletlenül. Ül, játszik, és egyszer csak elkezd héberül mondókázni. Vagy tegnap pl héberül számol, mielőtt leugrott a sámliról.  

Fog-dolgok

Másiknak egyszer csak elkezdett fájni a foga. Nem múlt el, úgyhogy ki kellett deríteni, hogy hogy működik itt a fogászat. Einav segített, úgyhogy még aznap megnézték. És másnap megröntgenezték. Nem emlékszem pontosan, hogy mi hogy volt, volt a történetben bunkó orvos, gyökérkezelés, irreális várakozási idő, és irreális ár. Úgy döntött, nem vár tovább, bement Bét Seánba. Ott is megerősítették, hogy gyökérkezelés kell, kapott antibiotikumot. Az orvos nagyon kedves volt, magyar. Viszont az irreális ár több, mint négyszeresét kérte volna. Hát jó. Van valami muslám nevű biztosítás, amivel olcsóbb lett volna, de 3 hónap az átfutási idő. Másik felhívta az otthoni szuper fogászunkat, hogy mi legyen. Titokban abban reménykedtünk, hogy a gyógyszer elmulasztja a fájást, és ki lehet vele bírni februárig, amikor úgyis akartunk hazamenni. De nem ezt mondta. Úgyhogy osztottunk-szoroztunk, és arra kellett jutnunk, hogy hazamenni, megcsináltatni, és visszajönni kevesebb, mint a felébe kerül, mint itt megcsináltatni. Úgyhogy ma este elrepült, mi meg itt maradtunk hármasban. Az első estét túléltük. Csak rövid ideig sírt mindenki, amikor öltöztetni próbáltam őket. Dovi is néha elfelejti, Eli meg még nem jött rá, hogy az alváshoz pizsama kell... Már csak egy hét.