(2011.07.22.)
Úgy látszik kezdenek enyhülni a szédülések és a kajaundorok. Enyhülni, nem megszűnni, attól még nem kell félni. Viszont ezzel egyidőben jönnek a hangulatingadozások. Remek. Délután, mikor bevertem a fájós lábujjamat, 10 percig bőgtem reménytelenül. Még szerencse, hogy Másik nem volt itthon, rögtön abbahagyatta volna velem, hogy ne csináljak ilyen hisztit, és különben is, hogy fogom így elviselni a szülést, ha már ennyi fájdalomtól is kiborulok. Úgy látszik, ő nem tudja, milyen jó érzés néha nem fegyelmezettnek lenni, nem gondolni rá, hogy ez a viselkedés társadalmilag mennyire elfogadott (vagy épp nem az), hanem egyszerűen csak sírni és kiabálni és szomorúnak lenni. Ki kéne próbálnia.
Szerintem is. :-) tök jól csinálod. A szülés egyébként is tök más.
VálaszTörlésAnnyira Te jutottál eszembe, ahogy befejeztem ezt a bejegyzést. :)
VálaszTörlésHát, ja. :-)
VálaszTörlés