Jobb későn, mint soha: egyéves húdeügyesvagyok összefoglaló

Úgy elszaladt az idő, hogy nem csak hogy egyéves lett Dovi, de el is múlt anélkül, hogy azt itt megemlítettem volna. Tehát: egy éves, 76 centi, 10,1 kiló volt, de most beteg volt egy hétig, úgyhogy 9, 6. Szerintem durva, hogy fél kilót fogyott egy hét alatt, de a hordozós énem nem bánja egyáltalán. A fenti két kép még a betegség előtt készült, azóta sokkal kevésbé van oda az evésért. Pedig néha bele is talál a szájába egyedül a kanállal.

 A fényképezőgép régi kedvenc. Leginkább a kupakot szereti visszatenni az objektívre.

 Az új kedvenc viszont a telefonálás. Már nem csak fogélesítésre jó a készülék, hanem igazi hallózásra is, bár azt egyelőre nekem kell mondanom hozzá. Viszont tetszőleges tárggyal tud telefonálni. Például a kefires kiskanállal is. Igen, utána hajat kell mosni.

Ma pedig végre lementünk a játszótérre. Aranyos volt, hogy ősz óta elfelejtette, hogy milyen volt a hinta, és most úgy örült neki, mintha sose próbálta volna.

 A képen egy Kismedvét rejtettünk el.

Ezen a képen meg valami mást rejtettünk el, amit egy Kismedve keres.

Ezen kívül tud már tapsolni, amit úgy tanult meg, hogy épp akartam mondani, hogy kezdek aggódni, hogy nem csinál semmit két kézzel, és hogy az agyféltekéi között nincs meg valami összeköttetés, vagy nem tudom, mi. Aztán az ölemben ülve megfogtam a felkarját és összeütöttem a tenyerét. Ezzel valahogy rájött, hogy hogy kell csinálni, és azóta tudja.
Ezen kívül egyre hosszabb időre áll meg kapaszkodás nélkül és egyre kevésbé támaszkodik járáshoz is. Meg egyre jobban akar is járni, csak kis félénk és nem nagyon meri elengedni a kapaszkodót.
És egyre jobb úton halad, hogy önkiszolgáló legyen a szopizásban. Nappal már kezdi sejteni, hogy hol tartom a mellem, akkor is, ha ruha van rajta, éjjel meg szerintem sikerült neki megtalálnia egyedül, de nem vagyok teljesen biztos benne, mert aludtam. Különben meg akrobatikus pózokban képes szopizni, amit hol abbahagy, hol újrakezd, de ha elcsomagolom, és ő még nem végzett, határozottan tiltakozik.
Az éjszakai ébredések, amikor épp nincs se betegség, se fogzás, kezdenek normális mederbe terelődni. Mondjuk 2-3 van egy éjjel, az is hajnalban. És gyorsabban vissza is alszik.
És a nagy attrakció: le tud mászni egyedül az ágyról! El sem tudom mondani, mekkora könnyebbség, hogy nem kell félnem, hogy leesik.
Egyre több mindent ért, olyanokat, mikor kell integetni, gyere ide, add ide, ha megszólal a kaputelefon, mondja, hogy "Papa", ha ledönti a kockákat, akkor "Bumm". (Itt kell megemlítenem azt is, hogy milyen egy szuperügyes Másikom van, aki kapcsolót szerelt a kaputelefonra, és ki lehet kapcsolni, és nem szólal meg, ha nem akarom. És még szép is az a kapcsoló, bizony.)

(Az egyéves szülinapi tortáról később lesz kép, mert másik fényképezővel csináltam, és nem találom hozzá a kábelt.)

Orrvadász

Végre értelmet nyert az, hogy kiskoromban azt hittem, az orvvadászra, hogy az orrvadász. Mert hogy van olyan, hogy orrvadász, kb 76 cm, a földön mászik, de néha felágaskodik. Rettentő veszélyes, és itt lakik velem.

Kis cádik

Szombaton, Másik megáldotta Dovit, én mondtam rá áment. Erre Dovi: "men." Aztán a kiddus után megint és a hávdálánál is. Nem lehet véletlen.

Az első nap

Az volt a legjobb, hogy mivel kétfelé kellett volna aggódnom és izgulnom, ezek valahogy kioltották  egymást.

Dovi: nagyon örült, hogy megérkeztünk a bölcsibe. A villamosos tömeget is túléltük, úgy, hogy nem a hátamon volt, hanem a csípőmön. Így le is tudtam normálisan ülni, és beszélgetni is tudtunk út közben. Egyetlen nehézség, hogy a kabátot át kellett állítani, aztán hazafelé vissza. De ez megoldódik, amikor melegebb lesz, és már tudunk külön öltözködni. Épp reggeli előtt értünk oda, úgyhogy Dovi is kapott. Valahogy sokkal jobban izgatta az ottani sajtoskenyér, mint az itthoni kőrözöttes (pedig tegnap két szeletet is benyomott belőle). Még evett, mikor kimentem. Integettem neki, de csak nézett csodálkozva, nem nagyon értette a dolgot. Mindenesetre kihangsúlyoztam, hogy most elmegyek és majd jövök, nehogy az legyen a baja, hogy később fogja fel, és már nem vagyok sehol. A gondozónők elmondása szerint jól érezte magát. Eleinte nem ment a többi gyerek közé, csak az ölükből játszott. De onnan nyúlkált meg érdeklődött. Aztán már le is mászott. Pont mielőtt odaértem volna, elaludt az egyikük karjában. Nem is sírt, csak nyöszörgött. Aztán le akartuk rakni egy szivacsra, de arra felébredt. Egyébként olyan utazóágyak vannak, de mondtam, hogy nekem még soha nem sikerült alva ilyen mélyre letennem, úgy, hogy ne ébredjen fel, ezért próbáltuk a szivacsot, de az sem jött be. De nem volt olyan nagy baj, kicsit szopizott, aztán felébredt. Még kicsit barátkoztunk az egyik gondozónővel, át is kéredzkedett hozzá. Ekkor nyugodtam meg végleg. Azért amikor kiszaladtam pelusért, elkezdett tiltakozni.
A vezető szerint ez nagyon jó kor a közösségbe járás elkezdésére, mert még nem alakult ki a szeparációs szorongás, de már érdeklik a gyerekek. És mivel biztonságosan kötődik hozzám, bizalommal van a világ iránt általában. Tényleg nyugodtnak és vidámnak tűnt, nem akart rögtön eljönni, ahogy meglátott.

Eszterke: Furcsa volt az elsősökkel. Jó kis táborozós emlékek jöttek vissza, amikor a kislányok megláttak, és megöleltek. Az ekkora lányokkal mindig jól kijöttem. A fiúk is aranyosak és rosszcsontok természetesen. 4 fiú és 2 lány van az osztályban. Jól éreztem magam, de nagyon elszoktam ettől a korosztálytól. Próbáltam erőlködni, hogy végigtanítsam az órát, de nagyon nem bírták, úgyhogy közben megugráltattam őket, a végén meg játszottunk. Az óra után mondta az ofőjük, hogy ne is próbáljak 45 percet egyben tartani nekik, ő se szokott, úgyse bírják. Hát kösz, ezzel az információval tudtam volna mit kezdeni korábban is. Holnap duplaóra lesz. Kicsit tartok tőle. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha kitalálok valami anyagot, amit valahogy két óra alatt a fejükbe tuszkolok, aztán az időbeosztás majd alakul, ahogy bírjuk. Ha fáradtak, beszélgetünk meg játszunk egy kicsit. Holnap a nagylányokkal kezdek, amiatt is izgulok. Az a feladatom, hogy beszélgessek velük, hogy lássák, hogy aki vallásos, nem jön feltétlenül a holdról.

Aztán hazafelé vásárlás után Dovi újra elaludt a hátamon, én meg le tudtam tenni az ágyra, úgy, hogy aludt tovább majdnem két órát. Még szoptatni se kellett, amikor letettem. És nem is hátradőlve, hanem az oldalamon lecsúsztatva. Ilyen még sose volt.

Viszont rájöttem, hogy baromira szükségem volt egy kis külön időre. Azon gondolkozom, hogy lehetne megoldani, hogy legyen olyan idő is, amikor Dovi bölcsiben van és én nem dolgozom. Vagy legalább nem gyerekekkel. Bár ők legalább máshogy fárasztóak.

A női lélek rejtelmei

Hogy van az, hogy egész délután megőrülök, hogy nincs öt percem egyedül, háromkor kétségbeesem, hogy mivel fogjuk tölteni a délutánt, aztán teljesen lefárad az agyam az "itt a Dovi, hol a Dovi"-ban, miközben egyszerre unatkozom is, aztán amikor Másik közli (amit egyébként tudtam, csak mindig elfelejtem), hogy este még gyógytornára megy, minthogy hétfő van, és minden hétfőn megy, akkor csak még mélyebbre süllyedek, begubódzom és elbújok a sarokban. Aztán mégis ráveszem valahogy magam, hogy lefektessem a gyerkőcöt, megfürdetem, átöltöztetem, és a sötétben szoptatáskor valahogy megszáll valami békesség, és már úgy kelek fel mellőle, hogy mikor lesznek már ketten?

Különben nem hiszem, hogy kétszer ennyi gond lenne két gyerekkel. Most sincs időm semmire, meg akkor se lesz. Ez a gondolat valahogy átsuhant a fejemen, amikor épp rávettem magam arra a fürdetésre.

Másik kalandja kúp ügyben

Másikat elküldtem megkértem szépen, hogy menjen el a DM-be, és vegyen Viburcolt, mert fogzás van (egyszerre legalább kettő, de inkább négy). Hívott, hogy nem látja. Mondom, ott szokott lenni a vitrinben, kérdezzen meg valakit. Miután nem találta, kérdezett is.
Azt mondja a hölgyike: Nincs. De egyébként mi az?
Másik: Egy homeopátiás kúp.
Hölgyike: Nem VibRUcol? Mert az szokott lenni.
Másik: Legyen VibRUcol...
Hölgyike: Itt szokott lenni, de nem látom. Csak ez a másik fajta van, ami három darabos, nem tizenkettő. Az jó lesz?
Másik: Nem, mert ez glicerinkúp.
Hölgyike: Miért, mi a különbség?
Másik: Hogy ez hashajtó, a másik meg lázcsillapító...

Közösségbe megyünk

Múlt héten felhívott egy ismerősöm, aki az egyik iskola igazgatója, hogy van-e kedvem heti 4 órában tanítani. Addig Dovi lehetne az iskola épületében levő bölcsiben. Már ősszel is keresett, akkor az oviba kellettem volna, de Dovi még csak fél éves volt, és minden napra semmiképp nem akartam menni, még nagyon sokat szopott is, és egyébként is, nagyon kicsi volt, na. De most már elég nagy, hogy nekem szükségem legyen egy kis másféle elfoglaltságra. Ők is gyerekek ugyan, de legalább tudnak beszélni és pelenkázni se kell őket. Tök fura, hogy nem kértem gondolkodási időt, és a múltkorival ellentétben olyan jó érzésem van a dologgal kapcsolatban. Azért attól tartok, hogy Dovinak a bölcsiben kell lennie nélkülem. Egyrészt, mert nélkülem, másrészt mert még délelőtt is aludna, ők meg ugye nem. Ma voltunk megnézni őket, és annyira érdekes volt neki minden, hogy nem is aludt, de nagyon fáradt volt a végére. Aztán úgy alakult, hogy kétszer aludt délután, a másodikból este 6-kor ébredt. De a társaság tetszett neki, bár én néha féltem, hogy rálépnek. Meg ő nem nagyon érti még, hogy a többiek miért szedik ki a kezéből a játékokat, a többiek meg azt nem értik, hogy ő miért játszik úgy, ahogy. De ők is jól megnézték maguknak. Hatnak is egymásra, egyelőre nem Dovi kezdett járni (bár közel áll hozzá), hanem a többiek mászni. Viszont Dovi mákostésztát evett egyedül villával. Kell neki vennem egy gyerekvillát, úgy élvezte, hogy fel lehet szúrni rá a dolgokat és a szájába tenni. Ezt kanállal egyedül nem tudja.
Egyébként három órát kell tartanom elsősöknek (vallás tantárgyból), és egyet felsős lányoknak (ketten vannak, egy 9. és egy 12-es.). Most kezdhetek óravázlatot írni.

Viszont büszke vagyok magamra, még semmit nem beszéltünk meg, de más jött mindenki mindenféle ötletekkel, hogy akkor miket kéne még csinálnom. Például hébert tanítani a kicsiknek, imádkozni a felsős lányokkal, együttműködni a rajztanárral stb. De én mindre azt mondtam, hogy kezdjük el így, nézzük meg, hogy mit szól Dovi, és hogy működnek a dolgok, aztán meglátjuk, hogy mit és mennyit lehet hozzátenni. És egyáltalán, nagyon kiálltam az érdekeinkért. Például csütörtökön nincs órám, mert Ringatóra járunk, pénteken meg azért, mert főzünk.

Tegnap beszéltünk meg mindent az iskolában, és még este felhívott Z, a régi bölcsiből, hogy úgy hallotta, hogy én most itt fogok dolgozni, és hogy van ez. Hogy miért nem megyek inkább hozzá vissza jövőre, mert Zs, aki a helyemen van szülni fog. Aztán megnyugtattam, hogy nem a bölcsibe vagy az oviba mentem és hogy heti 4 órát leszek csak, a maradék időben (ha egyáltalán jövőre is ott leszek) simán mehetek a bölcsibe hozzá. Azért vicces, hogy milyen gyorsan terjednek a dolgok és mennyire nem a helyes információk. Azért kíváncsi lennék, hogy ki volt az, aki rohant hozzá, ahogy meglátott...

Így vagyok

Másik elutazott három napra, és most ketten vagyunk itthon. Még annyi sincs az idő, mint amikor egyébként haza szokott jönni, de már nem bírom. Három napig egyedül kell csinálnom mindent, három fürdetés-fektetés-altatás, három éjszaka, három felkelés. Hirtelen rámtört, hogy mit fogunk ennyi ideig csinálni kettesben? És hogy fogom bírni, hogy nem csak napközben nem tudok senkinek szólni, a kakis gyerek mellől, hogy épp kibontottam a pelenkáját, a popsitörlő meg valahol a lakás másik végében van, hanem reggel és este sem. És nekem kell ugranom mindenre, és nem tudom megosztani senkivel, hogy már megint mi van, és senki nem ad tanácsot, vagy hallgatja meg a gondolataimat.
Szóval most látszik, hogy mennyire kell az a néhány óra, amikor este hármasban vagyunk, és mennyire kell, hogy be legyen osztva a napunk, és legyen mit várnom esténként.
És délután öt óra van, ami ahhoz késő, hogy bárhova elmenjünk, de ahhoz iszonyú korán, hogy még két óra van hátra, amíg egyáltalán elkezdhetjük a lefekvést.

(Ezt a bejegyzést meg kétszavanként írom, és sokkal egyszerűbb lenne, ha inkább nem is írnék)
(Külön nem tetszik, hogy délután elaludtam Dovival, és nem tudtam semmit csinálni, amit szerettem volna egyedül. Nekem is tetszene, ha alvás közben nem telne az idő. De csak amikor én alszom, amikor Dovi alszik, akkor telhet. ;) )

u.i.: Azóta eltelt két óra, és folyik a fürdővíz. Nem is volt olyan vészes. Mondjuk azt nem tudom, hogy én hogy fogok zuhanyozni, mert nem merek úgy bemenni a kádba, hogy Dovi bármikor ébredhet (és szokott is), és nincs senki, aki felvegye.

u.i.2: 8:45, alszik. Már csak két fektetés.