Hírek

Semmi különös, azt hiszem, minden halad a maga útján és ütemében. Csak én vagyok türelmetlen. Mint mindig. Most például felmostam az egész lakást, és bezártam magam a géphez amíg fel nem szárad. Szóval nem viselkedem nagyon ésszerűen sem. Ez sem újdonság - mondja most a Másik. Mindenesetre egyre jobban várom a végét. Egyrészt mert már majdnem mindenki megszült körülöttem, és mindenhol babákat látok, másrészt mert lassan elérek oda, hogy amire eddig éveken hónapokon át készültem, az lassan itt van és ez a "mindjárt, de még nem, viszont fogalmam sincs, hogy mikor" érzés elég idegőrlő tud lenni. Főleg, hogy fogalmam sincs, hogy pontosan mi vár rám. De jövő héten hivatalosan is megkezdem a Végső Felkészülést (utolsó bevásárlás, táska összerakása , ruhák és textilpelusok kimosása, TGYÁS ügyintézés).
Egyébként jól vagyok. Mióta itthon vagyok és pihenek, minden sokkal könnyebb. Ma óriási takarítást rendezek, szóval lehet, hogy megjött a fészekrakó időszak is. Nem keményedik annyira a hasam, ennek megfelelően el is felejtem bevenni a magnéziumot. Ettől persze jól begörcsölt a vádlim felkelés előtt.
A lényeg, hogy az eddigi "ez a gyerek nem bírja ki februárig" tüneteim egy csapásra elmúltak egy kis pihenéstől. Egyedül az az új, hogy szerdán nem bírtam egyszerre bevásárolni, hanem kétszer is le kellett ülnöm először 10 aztán kb 15 percre (pedig csak 3-4 oltba kellett mennem és húzós bőrönd volt nálam, szóval cipelnem se kellett) és hogy néha belenyilall valami a medencém környékén. Ez állítólag azt jelenti, hogy kezd beékelődni, vagy valami hasonló. Talán a hasam is lejjebb van egy kicsit, de valószínűleg csak képzelődön. Az ilyesmit nem lehet mérni.
Megszáradt a parketta, megyek folytatom a suvickolást.

Hordozás

Prof. Dr. Bagdy Emőke

Nevelés vagy genetika?

Dr. Ranschburg Jenő

Ezt találtam

http://kispapatorna.blog.hu/2009/02/19/11_derult_egbol_gyerek

Szerintem nagyon vicces.

Okoskönyvek és szervezés

Másiktól kaptam egy új okoskönyvet ezúttal az első évről. Rögtön azzal kezdi, hogy eldöntöttem-e már, hogy szoptatok vagy tápszert adok a gyereknek? Még hogy eldöntöttem?! Én úgy tanultam az anyukámtól, hogy a kisbabák a mama pocakjában nőnek meg, aztán amikor kibújnak (na jó, arra kezdek rájönni, hogy ez a kibújás enyhén eufemisztikus), a mama cicijéből szopiznak. Nem is értem, mit lehet ezen eldönteni. Persze van olyan, hogy az ember lánya nem tud szoptatni, vagy csak kevés ideig, és valami pótmegoldást kell keresni, de hogy lehet előre eldönteni, hogy én márpedig nem szoptatok ezért meg ezért. Főleg, ha az ok (mint sok okoskönyv és okoscikk leírja) az, hogy az apa idegenkedik, vagy becsmérlő megjegyzéseket tesz.
A másik dolog, hogy mennyire van az ember kétségbeesve, hogy most aztán minden felborul, semmi nem marad a régi az életéből. Hét miért is maradna? Az ember nem azért szül gyereket, hogy aztán ugyanúgy bulizni járjon minden héten.
Aztán rájöttem, hogy nekem is vannak valami elvárás-szerű dolgaim. Például nem szeretném, ha soha sehova se lehetne menni gyerekkel együtt, mert neki mindig ugyanabban a percben, helyen, pozícióban, megvilágításban, társaságban kell ennie/aludnia/játszania, mint ahogy megszokta, különben katasztrófa van. Nem szeretném, ha amikor alszik, meg se lehessen pisszenni az egész háztömbben. Persze vannak ötleteim, hogy kb merre induljak el ezen vágyak megvalósítása érdekében, de a lényeg akkor is az, hogy nem, nem fogok itthon ülni napi 24 órát és őt bámulni.
Persze nem a nemlétező karrierem hiányozna, mint ahogy a könyv sugallja. De ne áltassuk magunkat, hosszútávon nagyon nem előnyös, ha minden csak a gyerek körül forog se nekem, se neki. Inkább mindent, amit csinálok, vele együtt szeretnék csinálni. Ha dolgom van, vagy csak a barátnőimmel találkozom, viszem magammal. Ha főzök, akár magamra kötöm a hordozóval. Később együtt tudunk főzni, takarítani, ami így lehet, hogy háromszoros ideig tart, de egyrészt együtt vagyunk, másrészt megtanulja, hogy ezek a dolgok hozzá tartoznak a mindennapokhoz. Én ezt nem tanultam meg kiskoromban, és most nagyon hiányzik, hogy természetes legyen. Persze mindig lesz olyan idő is, amikor semmi egyéb dolgom nem lesz, mint hogy ráfigyeljek.

(Jaj, kezd túlpörögni az agyam, ideje annak a gyakorlati próbatételnek...)

Ennek van így értelme?

Gyakorlás

Nevelés

Két dolog, amit biztos megtanítok az összes gyerekemnek:

• Ha a buszon állni kell, nem nyavalygunk, hanem örülünk, hogy van két egészséges lábunk, amin tudunk állni. Nem hisztizünk hangosan addig amíg valaki át nem adja a helyét (úgysem fogom elfogadni), és főleg nem rohanunk előre az emberek között, hogy lezuttyanjunk egy néni előtt az utolsó helyre. Ha valaki mégis átadja a helyét, a gyerekek ölbe ülnek, hogy minél kevesebb helyet foglaljunk.
• Ha valaki pénzt kér az utcán, nem elfordulunk, hanem ha tudunk, adunk neki, mert szegénynek nincsen és éhes. Nem pedig koszos és büdös, akitől el kell fordulni (ha valaki részeg, az más kérdés természetesen). Ha éppen nem tudunk adni neki, akkor azt is megmondjuk neki normálisan, nem pedig elfordulunk és várjuk, hogy elmenjen. 

 És ha ezt megtanulják, mindannyian jobb emberek leszünk. :)

Cedáká

Vasárnap a vásárlásnál kaptam egy szórólapot, hogy a Máltai Szeretetszolgálat tartós élelmiszert gyűjt a kijáratnál, és karácsonyra küldi a rászoruló családoknak. Vettem is nekik tésztát, olajat meg sűrített paradicsomot. Szerintem ez nagyon jó ötlet, az emberek általában szívesebben és könnyebben adnak ételt, mint pénzt. (Meg ugye ilyenkor nem merül fel a kérdés, hogy tényleg azt csinálják-e vele, amit mondanak. Nem hiszem, hogy bármelyik nagyfőnök sokra menne egy rakás konzervvel a lakásán. Hacsak nem abból akar házat építeni.)
Aztán ma a villamosnál láttam, hogy egy nő Fedél Nélkült árul. Néha szoktam venni, utoljára kb egy hete, de most úgy döntöttem, hogy egyelőre eleget adományoztam a Sparban. Aztán nem tudtam kikerülni, és ahogy megszólított és a szemembe nézett, annyira kedves tekintete volt, hogy mégis vettem tőle egy újságot. Aztán nagyon kedvesen és mosolygósan boldog ünnepeket meg minden jót kívánt és én is neki. Van olyan, amikor az ember hálás, hogy valaki megadta neki a lehetőséget, hogy adjon.

(Ez elég nyálasan hangzik, de így éreztem.)

Azt kell, hogy mondjam

hogy ebben a csigatempóban való sétálásban az a legrosszabb, hogy hót unalmas. Ma a védőnőtől hazafelé fel kellett hívnom Nórit (aki végre itthon van), mert már nem bírtam, hogy fél órája csak rakosgatom a lábaimat (többé-kevésbé) egymás elé. Nagyjából úgy, mint egy kacsa. Kezd egyre inkább terhesjárásom lenni.

Holnap kezdődik az én külön omerszámlálásom

Ezen kívül semmi újdonsággal nem szolgálhatok. Próbáltam valami nem gyerekekkel kapcsolatos bejegyzést írni, de nem történt velem semmi, ami nem gyerekekkel kapcsolatos. Ja, de voltam egy megnyitón, ahol az én képeim is kint voltak, találkoztam néhány barátommal, de ők is a terhességről faggattak. Vicces volt, nagyrészt fiúk voltak, ők pedig nem szoktak ennyire érdeklődni az efféle dolgok iránt.

Lufi

Úgy érzem magam, mintha a hasamban egy lufi lenne, amit valaki folyamatosan fúj, míg már majdnem szétpukkan. Ettől nyilván teljesen függetlenül Hillel a bölcsiben naponta ötször elmondja, hogy hábálon mitpocec - a lufi kipukkad... De nem csak egyre nagyobb a lufi, hanem lüktet is, néha kemény bizonyos helyeken, kinyúlik belőle egy kéz vagy egy láb, és főleg kezd nagyon nehéz lenni. Ez arra enged következtetni, hogy nem is igazi lufi és nem levegő van benne.
De komolyan, most kezdődött a "mostmár igazán vége lehetne" időszak. Ami nem túl jó, a számlálót figyelembe véve. Nem tudok aludni, mert 6-7 óra után felébredek a hátfájásra. A könyvek meg a fórumok csak azt mondják, hogy tegyek a lábam közé párnát meg hogy ne hajolgassak stb. De nem nappal fáj, hanem fekvéskor. Olyankor nem hajolgatok. Nem tudom, mit csinálhatnék. Ezen kívül sikerült még búcsúzóul elkapnom valamit a bölcsiben, úgyhogy most tele a fejem meg az orrom. És hogy én se maradjak ki a jóból, ma a gyomrom is fájt. Már kicsit jobb, remélem, csak átmeneti volt. Bár az ultrahangos mondta, hogy hajas babánk lesz. Majd megbeszélem vele, hogy vegye ki a haját (meg a lábát) a gyomromból.
A lányok a bölcsiben nagyon kedvesen segítenek, ma nem kellett csinálnom kb semmit. Csak valahogy az egyhelyben állás/ülés is nehezemre esett. Nem tudom, honnan lehet tudni, hogy már közeleg a szülés. de most úgy érzem, hogy nem fogjuk kihúzni februárig egyben. Még jó, hogy tegnap beszereztem a hálóinget a kínai boltban.

Szomorú

Tudom, hogy valami nagyon jó dolog elébe nézek. Azt is tudom, hogy fáradt vagyok és nem akarok már dolgozni. Mégis úgy érzem magam, mint Mary Poppins (1:25-nél és 2:57-nél). Nehéz elengedni, ők is majdnem a gyerekeim...

Maya, aki annyira zárkózott volt még tavaly, most meg a figyelem középpontjában van. Szerintem nekem nyílt meg először, én meg úgy éreztem, én is ilyen voltam kicsinek. Most meg azt mondta: "az Eszter mondta, de nem a Tornaeszter, hanem az igazi Eszter." Maxim, aki annyira hálás, ha valaki szereti és odafigyel rá. Hillel, aki tavaly még csak nyekergett, ha esett a hó, most meg komoly értekezései vannak és két nyelven beszél. Rubi, aki olyan nehezen szokott be, most meg látjuk, ahogy mosolyogva köszön el reggel és napról-napra több dolgot ért és mond. Mirivel pedig lassan megtaláljuk, hogyan lehet legyőzni hisztimanót. Szóval láttam minden napjukat, minden apró és nagy eredményüket, onnantól kezdve, hogy sikerült megenni az ebédet egészen a szobatisztává válásig. És az, hogy ezentúl találkozom-e velük, nem rajtuk múlik, hanem a szüleiken. És ha csak pár hónapig nem látjuk egymást, már nem lesz ugyanaz, egy év után pedig emlékezni sem fognak rám.

Mához két hónap

A kiskönyv szerint legalábbis. Ezt a sztárfotót sikerült gyorsan csinálnia az ultrahangosnak, amíg őkelme nem vette észre, hogy oldalt fordultam, és kilátszik az arca. Hát nem fotómodell lesz, azt már tudjuk, viszont teljesen úgy néz ki, mint a Másik. Tettem is ide egy képet, hogy ezt illusztrálja. Meg egy helyzetjelentést a pocakomról.
Egyébként minden rendben, másfél kiló, ami átlagosnak mondható, 30-35 cm.
Én viszont újabb terhességi tünettel gazdagodtam: mindent elejtek. Ez nem nagyon jó, ha az ember amúgy is alig tud lehajolni... A napokban jutott eszembe, hogy régen azt reméltem, hogy a terhesség alatt majd begöndörödik a hajam. Hát ez nem jött be, de annyi új hajszálam nőtt, hogy úgy néz ki, mintha frufrum lenne.
A kölyöksarok berendezése is egész jól áll. Van kiságy, vasárnap meg délelőtt megvarrtam végre a dimbes-dombos falvédőt (később csinálok róla képet), aztán voltunk az IKEA-ban is, úgyhogy van pelenkázó (felfújható, a kisszekrény tetején pont elfér), zsebes tároló, dobozok, fürdőlepedők, lepedők. Tegnap meg elvittem a mosodába a matracot, amit kaptunk, és hát kissé látszik rajta, hogy használták. Konkrétan hogy egy éppen szobatisztává váló gyerek használta... De nem vállalták el, mert nem fér bele a mosógépükbe. Kérdeztem, hogy akkor az én mosógépembe hogy férjen bele? Hát vigyem kárpitoshoz, vagy csináltassak rá új huzatot. Aztán hazajöttem (nem volt egyszerű a matraccal meg a bevásárolt cuccokkal), mérges lettem, és kimostam-folttisztítóztam a kádban. Most szárad, egész szép lett.
És még mindig teljesen el vagyok ájulva, hogy ez a kölyök mennyire az apjára hasonlít. Amikor odaadták a képet, nem tűnt fel, aztán elővettem megint a villamoson, és láttam, hogy ők ketten bizony tökegyformák.

Név

Ma elintéztem a névkérést is. Minthogy voltunk olyan okosak, hogy héber nevet találtunk a porontynak, az nem olyan egyszerű, hogy csak közöljük a kórházban, hogy ez és ez lesz a neve (nem, ne reménykedjetek, nem fogom leírni). Ha mindketten magyar állampolgárok vagyunk, mégis valami eddig nem adható nevet szeretnénk a gyerekünknek, akkor engedélyeztetni kell. Az anyakönyvi hivatalnak kell írni egy kérvényt, aki továbbítja a Nyelvtudományi Intézetnek, ott megvizsgálják, hogy tényleg létezik-e ez a név, egyértelműen férfi (vagy női) név-e és hogy a jelentése nem érinti majd hátrányosan a kölyköt. Ősmagyar neveknél például nem lehet olyat adni, hogy Sánta, Nyomorék vagy Nemél. Meglepő.
Szóval tegnap besétáltam az Anyakönyvi Hivatalba. De az nem úgy van, hogy van egy porta, aztán megmondod, hogy utónevet szeretnél bejegyeztetni a születendő gyereked számára, és akkor ők azt mondják, hogy oké, üljön le, majd szólítjuk. Aztán jön egy kedves mosolygós hölgy, hogy fáradj utána egy irodába, add oda a papírt, aztán el van intézve. Nem. Nagy csukott ajtók vannak, amik közül el kell dönteni, hogy a te ügyed melyik kategóriába tartozik. Aztán kell egy kis bátorság és be kell kopogni. Aztán ott már kedves emberek vannak. Na ezeknek a kedves embereknek megmondtam, hogy mit szeretnék (utónevet bejegyeztetni). Átküldtek a másik szobába. Ott mondta, hogy tudom, hogy kell ehhez illetékbélyeg, de nem tudom, pontosan mennyi, úgyhogy még nem vettem meg. Néni mondja, 10000 Ft (olyan 2000 körül emlékeztünk), ez az első névváltoztatása lesz? Jaj, mondom nem nekem, hanem a gyerekemnek, aki még meg sem született. Ja, akkor mégis az egyik szoba (ugye, hogy jól találtam meg azt az ajtót?). De csak akkor lehet, ha megszületett a gyerek. De mondom, akkor hogy adok neki nevet? Erre, hogy a Nyelvtudományi Intézet... Mondom, én úgy tudom, hogy önökön keresztül lehet náluk kérvényezni a bejegyzést. És tudja a gyerek nemét? És milyen névre gondoltak? - Persze, tudok mindent. Kezébe nyomom a papírt. Ja, hogy kérvényt is írt? Hát, ja. Még jó, hogy én nagyjából sejtettem, hogy mi fog kelleni. De csak nagyjából, mert az illetékbélyegen kívül a terhes kiskönyvemet is szerették volna, hogy legyen mire engedélyezniük a nevet. Hát azzal ma külön beballagtam. De ma nem volt félfogadás, úgyhogy szólnom kellett a recepción. Hogy hívták az ügyintézőt, akivel beszéltem? Hát mit tudom én, barna haja volt, az "anyakönyvezés" nevű ajtó mögött ült. Akkor mi a gyerek neve? Hát még semmi, most fogom kérni a nevet, még meg sem született. Akkor önt hogy hívják? Szuper, ez alapján az információ alapján bejutottam (az ELAL-os tapasztalatoknak hála nem okozott gondot a szalagkorlát kinyitása és becsukása), felmentem, bekopogtam (sokkal bátrabban, mint tegnap), odaadtam, elintéztem. Kb egy hónap múlva küldik postán - remélhetőleg - az engedélyt. Beleírtuk a varázsszót (vallási okokból), úgyhogy elvileg engedélyezniük kell.

Kezdődik

A harmincadik hétre értünk, úgyhogy kezdődik a bevásárlás. A képen látható cucc az összes, plusz 10 db textilpelenka, az örökölt kiságy és egy doboz melltartóbetét, de gondoltam, az talán nem akkora látványosság. Ja, és a Szőkééktől kapott két alvózsákot majdnem kihagytam.
Ma voltunk a Brendonban körülnézni. Előtte elmentünk a Tescóba is, úgyhogy Másiknak már nem sok türelme volt a vásárláshoz. Azért a forgó-zenélők lekötötték egy időre. Azért a Brendonba mentünk, mert azt hiszem, ez az a hely, ahol a legtöbb dolog megtalálható egy helyen. Mostmár láttuk, hogy mi van, mi mennyibe kerül, úgyhogy van összehasonlítási alapunk. Persze nem bírtam ki egy macis rugdalózó nélkül, olyan nincs, hogy egy ekkora bababoltból semmit ne kapjon az a szegény gyerek... :)
A vásárlás egyébként úgy zajlik, hogy van egy lista, amit a védőnőtől kaptam. Néha kissé érthetetlen, da legközelebb majd rákérdezek.
A legtöbb dolog persze elég egyértelmű, mint például a kiságy meg a pelenkázó. Pelenkázó persze nem lesz, mert nem fér el a szobában. Veszünk egy olyan ikeás pelenkázószivacsot, és a kisszekrény tetejére tesszük. Nem kell ehhez egy külön szekrényt venni. Azt nem értem, hogy vékony és vastag takaró minek kell, amikor azt mondták, nem szabad betakarni, nehogy megfulladjon, erre van az alvózsák. És főleg miért kell pléd huzattal ha van már két takaróm? Az ágyba a fejvédő is kissé fölösleges, főleg addig, amíg megemelni sem tudja a fejét, nemhogy beverni. Majd kap egy szép falvédőt, ami a falat fogja védeni a feje ellen, hogy ne a csúnya rácsot kelljen bámulnia, már meg is van hozzá az anyag. És ezek a hülye ruhanevek! Ki tud kiigazodni ezen: kombidressz, rugdalózó, overall, kabátka? Ha van overallja, minek a kabátka? Majd tavasszal talán. Az etetéshez meg a sok cumisüveg meg kiskanál meg tejtartó zacskó? Azt hittem, a szopizáshoz nem nagyon kellenek eszközök. Na jó, melltartóbetét, esetleg mellszívó (ami nagyban hozzájárul, hogy fejőstehénnek érezzem magam, és mindig az a rész jut róla eszembe a Váratlan utazásból, amikor fejőgépet vettek, mert az milyen modern és az összes tehén belebetegedett, mert nem szívta ki rendesen a tejet a tőgyükből). A babaápolás részből csak a mosdókesztyűt nem ismerem, nem is rossz arány. A kórházi ruhával kapcsolatban meg az elölgombolós hálóing okoz némi problémát. Az egésznek gombolósnak kell lennie végig? A szüléshez is az kell, vagy csak a szoptatás miatt? Azért nem szívesen vennék egy új hálóinget, hogy jól összevérezzem. Másrészről a meglévő kiscicás, kisegeres, kismacis darabok pedig nem pont az orvosok és szülésznők szemének valók. Legalábbis nem rajtam. Ha a gombos hálóing csak a szoptatás miatt kell, akkor nem gáz, mert van gombos pizsamám, és nappal különben sem egész nap hálóingben és köntösben akarok flangálni. Attól, hogy az ember épp szült és kórházban van, még fel lehet öltözni. Jó, nem muszáj kisestélyibe, de valami kényelmes ruhában én sokkal jobban érzem magam, mint mindenki előtt hálóingben.
Meg itt jön az, hogy lehet külön fizetni egyágyas szobáért. Napi 7000 Ft-ba kerül. Csomóan mondják, hogy az mennyire fontos, és mennyire rossz mindig együtt lenni másokkal. De szerintem 3 napot egyedül ülni egy szobában sem valami izgalmas. Persze ottvan a gyerek, de lássuk be, 1-2 naposan még nem lesz valami bőbeszédű. És ha valami problémám van, hátha éppen egy ötödik gyerekét szülő nővel kerülök össze, aki mindent tud és megtanít szoptatni. Még azt szokták az egyágyas szoba mellett felhozni, hogy oda bemehet az apuka (amúgy csak a folyosóra mehet, a gyereket meg ki lehet tolni, de azt hiszem, még így is van köztük egy üvegajtó). De ez nem így van, csak ott kevésbé veszik észre, ha belóg. De a Másik úgysem lógna be, mert egész nap dolgozni fog (kivéve mikor nekem hozza az ebédet), mert az ilyenkor kapható öt szabadnapot inkább akkor veszi ki, amikor már otthon vagyunk. Magyarul ha nem a többágyasba (3) megyek, egész nap csak a csecsemős nővérhez szólhatok a reggeli vizitnél.
Ja már nem csak orvost meg szülésznőt választhat az ember, hanem csecsemőst is. Ez azért jó, mert ha emellé még egyágyas szobád is van, akkor a szülés másnapján bejöhet Apuka, és ő megtanítja neki is, hogy hogyan kell fürdetni. De fürdés után el kell mennie, mert látogatni, azt nem szabad ha nem fizetsz érte külön.

Ez volt a mai hírlevélben

A terhesség 29. hete

Kedves Eszter!

Valójában a harmadik trimeszter a 27. héten kezdődik, mostantól azonban a baba életében intenzív fejlődési időszak veszi kezdetét. Rengeteget mozoghat és egyre nagyobb lesz, miközben te is tempósabban hízol. Légszomj és étvágytalanság jelentkezhet, mivel a baba összenyomja a gyomrodat és a tüdődet.

MAMA Ahogy a baba nő, úgy terebélyesedik a mama is. Úgy érezheti, hogy a belső szervei teljesen össze vannak zsúfolva, ez így is van.

A terhesség utolsó időszakának kényelmetlenségeivel a következők segítségével lehet megbirkózni:


* Megfelelő testtartás
* Helyes táplálkozás
* Testmozgás
* Pihenés (amikor csak lehet)

A legtöbb kellemetlenség a derékfájással és a lábfájással kapcsolatos, valamint a tüdőbe jutó levegő mennyiségével. Tarts ki, már nincs sok hátra :)!

Az a lehetőség, hogy a hízás csak most kezdődik igazán nem villanyoz fel túlságosan. Marad a helyes táplálkozás. A megfelelő testtartásról a gyermek gondoskodik, amikor úgy dugja a lábait a bordáim közé, hogy nem nagyon van más választásom, mint egyenesen ülni. A testmozgás és a pihenés elég jól váltják egymást. Mozgok, amíg bírok, aztán pihenek, amíg lehet.
Azt mondja, már nincs sok háta. Hát összesen 10 hét, a munkából még 4...

Viszont lassan egyértelmű lesz a pocakom mindenkinek, akár kabáton keresztül is. Van egy lány, akivel sokszor találkozom a villamoson, és mindig átadja a helyét. Kb. ő az egyetlen. Az igazán kedves tőle, hogy nem mindig rájön, hogy jé, itt egy kismama, hanem megismer. Sőt először nem is a saját helyét adta át, hanem nem engedett valakit leülni, mikor látta, hogy ott vagyok.
Ma pedig egy bácsi a boltban előreengedett a pénztárnál, és még a kosaramat is feltette a szalagra.
Én is ilyen kedvesnek és illemtudónak fogom nevelni azt a kiskölyköt odabenn.

Annyira

Fáradt vagyok. Nincs kedvem mások gyerekeivel vesződni.

Ha választanom kéne...

 (Hosszú komment Juditnak)

A kényelmetlen alvás lenne az, amit kihagynék a terhességből.

A hátam is ugyanott fáj (középtájt a gerincem két oldalán), és én sem tudok megfordulni, csak hangos nyögések kíséretében/nagy lendülettel/a Másik által átfordítva. Háton fekvés kizárva, kb 2 perc alatt keményedik be a hasam tőle. Marad az oldalt fekvés. Kár hogy a különböző testrészeimnek különböző testhelyzet lenne kényelmes. Azt hiszem, át kéne változnom egyiptomi falfestménnyé. Plusz ha a jobb oldalamon alszom, akkor kevésbé fájdul meg a hátam reggelre (viszont egy idő után nagyon kényelmetlen a medencémnek), de van, hogy az éjszakai pisilés után félálomban, gyenge vagyok, nincs akaratérőm és mégis átfekszem a másik oldalra. Ez így nem mondom, hogy kényelmesebb, de legalább más testhelyzet. Ettől olyan jól elalszom, hogy csak akkor ébredek fel (általában péntek éjszaka 4-5 körül), amikor már egyhelyben feküdni sem tudok a hátfájástól. Ez persze reggel nem lenne akkora probléma, mert ha nem fekszem rajta, néhány óra alatt teljesen elmúlik a fájdalom. De mit csinál az ember péntek éjszaka egyedül 4 és 5 között néhány órán át a konyhában világító kislámpa fényénél? Nagyjából olvas és várja a csodát. Vagy hogy a Másik is megjelenjen, aki nem terhes ugyan, de a háta neki is fáj. Ez is a szolidaritás egy módja...

Pocakok - második forduló

Az első baba kijött, mazal tov a családnak. Valinak néhány hét van hátra, az én pocakom pedig rohamtempóban kezdett nőni. A fotót egy hete csináltuk Ruben brisze után, és a hasam már láthatóan nagyobb. Meg kell beszélnem a bölcsiben a könnyítéseket, hogy bírjam a dolgot. A saját cipőm bekötése is problémát okoz, nem hogy néhány izgága kétéves felöltöztetése... Már csak 5 hét! :)

Nem érti

Hogy ha a nőgyógyász (meg általában mindenki más is) azt mondja, hogy a terheléses cukorvizsgálatnál a cukros vízhez lehet facsarni citromot, akkor a háziorvos miért nem engedi meg? Meg azt sem engedi, hogy azután sima vizet igyak.
Továbbá azt sem értem, hogy miért kell ezt a vért laborban egy hétig vizsgálni, amikor a vércukormérés 1 perc.

De fuj, ez valami szörnyű volt. Egyrészt borzalmas volt az íze, másrészt majd összeragadt a szám 75 g egy pohár vízben feloldott cukortól, aztán meg olyan rosszul lettem, hogy csak na. Szegény hasnyálmirigyem, ha ettől nem ütődött ki, akkor semmitől...

Ja és kaptam influenza elleni oltást is (ez jó, és csak kicsit kellett küzdenem érte a nővérrel, amíg az orvos rendre nem utasította), de most a felére csökkent a lehetséges alvási pozícióim száma, mert azon a vállamon nem tudok feküdni.

Megint ősz van

És nekem idén is muszáj volt néhány fotót csinálnom. Most egy fokkal messzebb jutottunk, a tavalyi Kopaszi-gát helyett egészen a Római-partig...

Még 100 nap

A számláló szerint legalábbis. Az orvos meg a védőnő szerint most épp kicsit kevesebb. Öt hét múlva megint uh, akkor hátha becsülnek valamit (a múlt heti vizsgálaton nem volt, csak szívhangot néztek). De ezt úgyis csak egyvalaki tudja, és ő csak akkor fog szólni, amikor már indulnunk kell a kórházba.
Még hét hetet dolgozom, ez az új omerszámlálásom. Már nagyon várom a végét. 
Tegnap bevásároltam a Hobbi Művészben Barbusék Rubenjének ajándékhoz valókat, és ma reggel meg is született, B"H minden rendben. Ha már ott voltam, természetesen vettem mindenből Vali Debórájának és persze magunknak is.
Ma azt hiszem, megvolt az első jóslófájásom is, a könyv szerint ilyenkor már lehet ilyen. Azért furcsa volt, mégegy lépéssel közelebb került a szülés. Lehet, hogy lassan össze kéne pakolnom a kórházi táskát is.
Néha szeretném, hogy már megszülessen és láthassam. Meg újra a ruhaboltok normál polcait nézegethessem. Máskor meg elkeseredem, hogy nem lesz ez mindig így, és nem fogom örökké érezni a hasamban, ahogy mozgolódik.

Láb sztori X.

Az előző részek tartalmából:
3 különböző sebész
1 gyógypedikűrös 2 évig
Ki se tudom számolni, mennyi pénz
és fájdalom.

Nem mondom, hogy mindebből ez az utolsó fejezet, de van rá esély, hogy vehetek végre egy új cipőt, amibe bele is fér a lábam. (kop-kop-kop)
Amikor ősz elején úgy láttam, hogy ez így nem lesz jó, hiába mondja a pedikűrös hatodszor, hogy de mostmár igazán mindjárt meggyógyul, akkor elmentem a háziorvoshoz, hogy most pedig mi legyen. Mondta, hogy hát terhesen elég nehéz ezzel bármit csinálni, mert nem nagyon ehetek antibiotikumot, de menjek el a bőrgyógyászhoz. Még jó, hogy amúgy is volt bőrgyógyászom, kivételesen olyan orvos, akiben minden szempontból megbízom. Ezért még az egyhetes párakötést is végigcsináltam a kedvéért, pedig nem volt valami kellemes... Aztán rátett valami csípős cuccot (nem, nem erőspaprikát), meg ezüst-nitrátot. Mondta, hogy akkor egy hét múlva levágja amit ez elöl, aztán megint bekeni. Kérdeztem, hogy akkor kb mennyi idő múlva tudok normális cipőt felvenni (ide szandálban mentem nagy szőrös zokniban). Mondta, hogy nem tudja pontosan, meg lehet próbálni ezt a dolgot, aztán ha nem sikerül, ki kell vágni. Vagy egyszerűen vágja ki? Mondtam, hogy hát nem bánnám, ha véget vetnénk az egésznek gyorsan, nem baj, ha fáj az érzéstelenítés, már van benne gyakorlatom. Ma ki is vágta, de nem úgy ám, mint a sebészeten, futószalagon, a folyosón megvárva, hogy vajon átvérzik-e a kötés. Odafigyelt, levágta a vadhúsokat is (merthogy mitől is tűnnének el, attól, ha valaki levágja mellőle a körmöt?), aztán leégette valami cuccal, hogy ne is nőjön vissza. Van valami körömnövesztő-sejteket kiölő módszer, amit most a baba miatt nem csinált, de reméljük, így is jó lesz. Ha újra előjön, rögtön menjek hozzá, és megcsinálja azt is. Aztán kitisztította, tett rá valami vasas gézt és mikor bekötötte gyakorlatilag nem is vérzett. Azért kellett kicsit lógatnom a biztonság kedvéért, hogy biztos ne vérezzen át a kötés, aztán mehettem. Csak a vas cucc csípett nagyon, de már az is kezd elmúlni. Lehet, hogy végre eljutok ma a terhestornára is, ami már nagyon hiányzik, de három hete nem tudtam menni, mert folyton akkorra kaptam időpontot az orvosokhoz.

Folyt. köv.

A mai program

Lábnyújtóztatás gyakorlása, úgy hogy egyszer majdnem kijön a bordáim alatt, egyszer meg a gyomromat masszírozza. Azt hiszem, meg is tudtam fogni a sarkát.

Ezen kívül vettem két kismamapólót leárazva, darabját 700 Ft-ért. Az egyik kicsit nagy, úgyhogy kell rajta javítani, de így is megérte. :)

Reggel pedig a villamoson egy jó élményem volt. Nagyon nagy tömeg volt, a csuklós résznél álltam. Az egyik megállónál leszálltak azok az iskolás kisfiúk, akik addig ültek, de nem fértem hozzá az üléshez, amíg ők le nem szálltak. Az egyikük helyére rögtön leült valaki, a másiknál egy lány állt. Aztán egy nő oda akart ülni, erre a lány: "a kismama nem akar leülni?". Hát ezen először is meglepődtem, másodszor is jól esett. Harmadszor meg még senki nem hívott kismamának (főleg ismeretlenül). Ez kicsit olyan, mint mikor összeházasodtunk, lassan kezdtem megszokni, hogy Pistit "férjemnek" kell nevezni, de az sokkolt, hogy ettől én rögtön feleség lettem... 

Itt tartunk most

Aztán lesz két pocak - egy gyerek, egy pocak - két gyerek és három gyerek fotó is a sorozatban. :)

Hírek

Még 10 hétig dolgozom. (Legalábbis nagyon remélem, hogy kihúzom addig.) Azért elég jól hangzik, látom a végét. :) Aztán már tényleg minden időmet a készülődésnek és a várakozásnak szentelhetem. Annyi jó ötletem van!

Ma varrtam még két szoknyát, mindkettő mikrokord, az alján hímzéssel. Az egyik fekete, elegáns zöld mintával, a másik barna, vidám virágokkal. Ezzel megvan a téli kollekció is.

Megállapodtunk a szülésznővel is. Nagyon örülök neki, olyan biztonságos érzést kelt bennem a személyisége. Elég rég van a szakmában, úgyhogy tapasztalt, és ugyanakkor fiatalos. Nyilván sok mindent látott már, úgyhogy nem nagyon érhetik váratlan helyzetek, és nagyon kedves, szóval nem fog őrmesterkedni és veszekedni velem, hogy ne kiabáljak. Ezen kívül nagyon hasonlóan gondolkozunk a szülésről. Felváltva mondtuk, hogy nem lehet semmit várni és előre tudni, és a szülési terv is felesleges, mert senki nem tudja előre, hogy akkor és ott mi fog jólesni és mire lesz szüksége, pláne aki először szül. Az egyetlen aggodalmamat is teljesen megértette, ami annyi, hogy nem szeretném, ha császár lenne, mert az befolyásolhatja a gyerekeink számát és a köztük lévő korkülönbséget. Nem mintha tehetne ellene bármit. Egyébként egyáltalán nem félek a szüléstől, aminek kifejezetten örülök. :)

Kisbukfencnek egyébként (aki nem is bukfencezik olyan rengeteget) úgy tűnik, megvan a neve. Viszont ez már igazán titkos addig, amíg meg nem születik. Annyit elárulhatok, hogy egy izraeli név (ez az egy volt, ami mindkettőnknek tetszett), úgyhogy engedélyeztetni kell. Állítólag ha azt írjuk a kérvénybe, hogy kisebbségi indokokra hivatkozva, akkor kötelező engedélyezniük. Eredetileg nem akartunk izraeli nevet adni, de ezen kívül semmiben nem tudtunk megegyezni. Még valószínűleg keresünk mellé valami magyar nevet is, hátha nem fog neki később tetszeni, hogy senki mást nem hívnak így. M.o-n legalábbis. Ezzel a második név kérdéssel megint nehézségekbe ütközünk, mivel egyikünket se érdekel túlságosan, hogy mi lesz az, másrészt meg nem tetszik jobban a pl a Tamás a Károlynál vagy Péternél. Egyszóval tökmindegy, így nem is nagyon foglalkozunk vele.
Azért ne aggódjatok nem valami elszállt nevet találtunk ki, nincs benne semmi torokhang és nem is néz ki hülyén magyarra átírva.

Megint furcsa álmom volt

Először elkezdett kívülről is látszani, hogy rugdos a gyerek. Aztán egy idő után felismerhetővé váltak valamiféle tappancsok. Végül megszültem egy édes kis cocker spániel kölyköt... Eléggé ki voltam akadva, hogy én gyereket akartam, nem pedig kutyát!

Hírek

A gyerek vagy focista, vagy bokszoló akar lenni. Még talán meggyőzhető a vízilabdáról. Egész jól lehet tudni, hogy hol a lába, meg hol a keze, ahol a lába van, ott nagyobbakat rúg. Egyelőre keresztben fekszik (ebben azért is vagyok ilyen biztos, mert az uh is ezt mutatta), de még van ideje megfordulni. Majd ez ügyben is beszélek a fejével. Legalább tudom, hogy a bal oldalamhoz kell beszélni. :)

A hasam meg elkezdett keményedni, úgyhogy magnéziumot szedek.
A visszereim is kezdenek fájni, azzal nem tudom, mit lehet csinálni. Jó lenne még a meleget megúszni a gumiharisnya nélkül.

Ma megyek a háziorvoshoz, hogy mondjon valami megoldást a lábujjamra, meglátjuk.

Elul mérleg

Ezt a mese-féleséget tavaly Ros Hasana előtt írtam. :)

Elul fordítva

Nagy a sürgés-forgás, mindenki készülődik. Elul van. Ilyenkor dől el minden. Az emberek is izgulnak, hogy ki kerül az Élet Könyvébe, de itt fönt minden másképp van, és mégis hasonlóképpen. Ebben a hónapban mindenki nagyon igyekszik, mindenki nagyon jól akar csinálni mindent. Izgulunk, mert Ő figyel minket. A mi sorsunk is Ros Hásánákor írattatik meg és Jom Kippurkor pecsételtettetik be, akárcsak az embereké. Itt fönt is van Élet Könyve. Aki abba belekerül, az a következő év alatt megszülethet és megkezdheti csodálatos kalandokkal teli életét az új családjával. Nálunk mindenkinek az a vágya, hogy átélhesse azt, amikor megérkezik, és újdonsült szülei egyszerre elárasztják várakozásuk minden szeretetével. Mindenki szeretné, hogy ő legyen a középpont, ő legyen az, aki családdá varázsolja két ember szövetségét.

Ha ilyenkor Elulban összekapcsolódnak a szálak, és az emberek között van kettő, pont az a kettő, aki engem akar… Akkor több esélyem van. Akkor talán Ő is könnyebben enged. Akkor én leszek az, aki boldoggá teheti őket, és ők lesznek azok, akik nevelhetnek engem.

Vicces

Zuhanyfej nélkül, terhesen, fél lábammal a kád szélén állva zuhanyozni.

Láb történetek II.

Ma rávettem a pedikűröst, hogy vágja ki a körmömet megint az állandó tamponálás, krémezés, szabályozás helyett. Lehet, hogy a gyógyulás szempontjából nem volt a legjobb döntés, de szükségem van egy kis pihenőre, hogy legalább most egy darabig (amíg újra vissza nem nő) ne fájjon (vagy legalábbis ne annyira). Azt mondta,ha semmi nem segít, van egy orvos, aki  a körömágyban valami savval kimaratja a körömnövesztő sejteket, és akkor ott soha többet nem nő köröm (a szélén mármint, az egészet remélhetőleg nem marja ki), és hogy gondolkozzak ezen a lehetőségen is. Most el kéne mennem a Dob utcába a kóserboltba, mert kell még néhány dolog Ros Hásánára. Mindjárt ráveszem magam, hogy lábra álljak...

Van olyan

amikor az ember ellen egyszerűen összeesküszik az egész világ.

Első félidő - összefoglaló

• Reggel kiborultam, mert mindig mindig fáj a lábujjam, és nem tudok rá cipőt venni. A sok próbálgatás miatt el is késtem, még annál is jobban, mint egyébként szoktam. K-nak igaza volt, amikor leszidott, számítottam is rá, csak épp ma annyira nem hiányzott. Persze neki is pont rosszul indult a reggele, úgyhogy kölcsönös kiborulás lett a vége. Ez valahogy mindig így van: amikor tényleg rossz passzban vagyok, és szükségem lenne egy kis toleranciára, mindig a többieknek és épp a legrosszabb napjuk van, és senki nem kapja meg a másiktól azt a figyelmet, amire most az egyszer tényleg nagyon szüksége lenne.
• Hazafelé a villamoson nem volt hely, és csupa egyetemistakinézetű valaki ült (később tényleg mindannyian a Petőfi-hídnál szálltak le). Igazából bírok állni általában, csak ha nagy a tömeg, akkor szédülök. Valaki felállt a Nyugatinál, de mire odaértem volna, már leült egy lány. Erre egy néni felállt és kedvesen rámparancsolt, hogy üljek le, próbáltam tiltakozni, de már arrébb is ment, úgyhogy nem tehettem mást. Ezek szerint látszik rajtam a dolog, csak senki nem figyel oda a másikra. 
• Aztán hazaértem, és főztem egy finom zöldséglevest, amire napok óta vágytam, csak nem volt időm megcsinálni. Most azt eszem, kezdek jobban lenni. 
• Voltam múlt héten intim tornán, de nem igazán éreztem jól magam valami megmagyarázhatatlan okból. Nem zavarban voltam, vagy ilyesmi, csak rossz volt a légkör. Aztán hallottam, hogy valaki megkérdi a nagyon kedves terhestornás lányt, hogy mit gondol a terhesség alatti intimtornáról. Őszerinte elég, ha az őáltala mutatott gyakorlatokat csináljuk naponta, nem most van ideje annak, hogy kétszeresére duzzasszuk a gátizmunkat. Ezt tegnap  a védőnő is megerősítette, úgyhogy írtam a lánynak, aki tartja, hogy nem megyek többet. Először gondolkoztam, hogy mire hivatkozzak, de aztán eszembe jutott Ila, és rájöttem, hogy nem kell mentségeket keresnem, egyszerűen megírom, hogy nem tudok menni és kész. Ettől felszabadultam. :)
• A védőnő egyébként nagyon jó fej, eddig csupa jó dolgot mondott, mindenben egyetértettem vele, és jó ötleteket is adott. Például, hogy van olyan pelenka, ami félig textil, de van egy eldobható bélése. Ha ez bejönne, akkor sokkal olcsóbban és környezetbarátabban  megúsznánk.
• Muszáj leadnom néhány dolgot a rengeteg csinálnivalóm közül, mert nagyon elfáradok nap végére, és általában másnapra sem pihenem ki magam. Van a hasznos, a kellemes és a fizetős elfoglaltság. Nem tudom, melyiket hagyjam el. Azt hiszem, mindegyikből egy kicsit. Viszont néha azon kapom magam, hogy már tervezgetek, hogy mi mindent fogok csinálni, ha meglesz a baba, és nem kell dolgoznom. Aztán leállítom magam.
• Egyébként minden a legnagyobb rendben, a vizsgálatok mind rendben vannak, és már látok némi esélyt arra, hogy valaha találunk egy fiúnevet is. Nem tudom, hogy tényleg így van-e, de úgy érzem, hogy kezdem megismerni őt. Nem aggódom állandóan, hogy most mit csinál, meg mozog-e eleget, csak figyelem, és elfogadom, ami neki jó. Már nagyjából a felénél vagyunk, olyan hihetetlen.

Na hát szóval...

...egy egészséges, huncut, élénk, kedves és hímnemű kismanónak nézünk elébe. :)
A név titkos, de azt elárulhatom, hogy egyelőre halvány lila gőzünk sincs róla. A Vétó kezd tetszeni. :)

Nem panaszkodás

Alig hogy elhatároztam, hogy most aztán már tényleg figyelek rá, hogy ne terheljem túl magam, sikerült egy olyan jövő hetet összeállítanom, ami nem terhesen is kétszer kiütne. Hétfő: pedikűrös (lábujj ügyben), védőnő, képkijavítás (a kiállítás képeit, amik megrongálódtak). Kedd: reggel uh, délután intim torna (a múlt heti előadáson meggyőztek, hogy az bizony kell), terhestorna, előadás (és máris este 7 van). Szerda: héber, brácsa és a zenekart valószínűleg bojkottálom. Csütörtök: képek fotózása pályázatra, héber, főzés szombatra. Péntek: ajtófestés a Bálint Házban, már ha elég lájkom lesz a fészbukon. Ez most tényleg nem panaszkodás, csak tényleg nem tudom, hogy kell azt csinálni, hogy ne legyen semmi dolgom és tudjak pihenni. Vagy legalább ne minden ilyen fix program legyen, amire minden héten kell járnom.

Aggódik

Szóval az úgy van, hogy 13-án uh-ra megyünk. Ennek megfelelően ma tört ki rajtam az ultrahang előtti pánik, egészen pontosan az, hogy minden rendben lesz-e, nem tűnt-e el a gyerek, mozog-e még egyáltalán és ilyenek. Ezt tetézi, hogy múlt héten már elég sok mozgolódást éreztem, volt, hogy órákon át szinte folyamatosan, szombat óta viszont semmi. Vagy ha valami olyasmi is, azt nem tudom megállapítani teljes bizonyossággal, mert olyan gyengén és röviden érzem.
Persze elolvastam az okoskönyvben, hogy lehet, hogy simán csak befelé fordul és arrafelé nem érzem, ha rugdos, vagy éppen alszik (2 napja?), ilyesmi, de nem igazán nyugodtam meg. Még a pozitív gondolatok sulykolásával is megpróbálkoztam (minden a legnagyobb rendben van, minden a legnagyobb rendben van...), énekeltem is neki, de semmi.
Most nyugtassatok meg legyetek szívesek!

Miért?

Tegnap a bölcsiben a beszoktatós anyukák lebuktattak. Az egyikük még a kislányának is elmesélte, hogy nekem kisbaba van a pocakomban, aki persze meg akarta nézni. Magyaráztuk is neki, hogy ott nő bent, lubickol, és játszik, aztán majd ki fog jönni, amikor elég nagy lesz és már nem fér többé a pocakomba. Szegény kislány meg csak kérdezgette, hogy "de miért" és emelgette a szoknyámat, hátha talál valami választ a kérdéseire. :)

Az kimaradt

hogy az okoskönyvek szerint most frissnek, fittnek és üdének kéne lennem, mert már nem vagyok rosszul, elmúlt a fáradékonyság, de még nem olyan nagy a hasam, hogy ne tudjak mozogni tőle. Hát én ezt valahogy egyáltalán nem érzem. Nem tudok egy olyan napot tervezni, ahol reggeltől késő délutánig programok vannak, és nem jövök haza pihenni közben. Ezen kívül folyton figyelnem kell rá, hogy egyek, mert ha nem, akkor elkezdek szédülni, és csak hosszas fekvés és szénhidrátbevitel segít rajtam. És még mindig nem kívánok sok mindent, sőt ebben a kérdésben határozott visszaesést érzek. (Szóval Judit, legalább nem hányok, de remélem ez megnyugtat egy kicsit.)

Terhestorna és szülésfelkészítő

Ezek lettek volna a ma esti programom (mindkettő először). A terhestornára azért nem jutottam el, mert annyira fáradt voltam, hogy muszáj volt egy órát pihennem, a szülésfelkészítőre meg azért, mert fél óra várakozás után közölték, hogy elmarad, mert mindenki szabadságon van. Mondjuk ha már se egy szülésznőt, se egy orvost nem tudtak keríteni, legalább kiírhatták volna az ajtóra, hogy hé hülyék, menjetek haza. Legalább ötvenen voltunk. Arról nem is beszélve, hogy ha tudtam volna, hogy csak egy egyórás tornát kell kibírnom, aztán mehetek aludni, talán meg bírtam volna magam erőltetni annyira, hogy mégis elmenjek arra a tornára. Vagy a halaszthatatlan dolgaimat elhalasztottam volna két órával, és akkor még a pihenés is belefért volna. Na mindegy, gám zo letová (ebből is jó fog kisülni).

Jó hír viszont, hogy a kisebbik Bukfenc (a nagyobbik én vagyok) tegnap és ma valami fergeteges bulit csapott odabent. Ezt már nem lehet a beleimre fogni. :)

Holnap kezdődik a bölcsi

És nem mondhatni,  hogy nagyon lenne kedvem hozzá... De legalább felpörögnek majd az események, lesz vérvétel, nemsokára megint ultrahang meg védőnő. Meglátjuk.

Kicsit félek az új gyerekektől, mert nagyon kicsik és egyszerre négyüket kell beszoktatni. Ezen kívül pelenkázni is kell őket, amivel a a baj, hogy a pelenkázó derékmagasságban van, oda pedig valahogy fel kell jutni a gyerekeknek. Ezen kívül megbeszéltük még szünet előtt, hogy összeszedem a hetiszakaszokat röviden, hogy ne akkor kelljen nézegetni, hogy miről is szól. De kapásból az első 7 nem igazán szól másról, mint törvényekről. Azt nagy nehezen el tudnám képzelni, hogy a tavalyi nagy (már óvodás) gyerekeknek hogyan találok benne valami érdekeset, de a másfél éveseknek? Na mindegy, Szimhát Tóráig kell kihúznunk valahogy, onnan már jönnek a mesésebb részek.

Csipkebogyó

Erre a bejegyzésre már nagyon régen készülök. Ez a csipkebokor az ablakunk előtt áll, így igazából láttam, hogyan változik át csupasz botok és piros bogyók halmazából virágzó bokorrá, és vissza. Jó így látni a természetet, hogy tavasszal nem csak úgy általában virágoznak a fák meg a bokrok, hanem az én csipkebokrom virágzik. És amikor leesnek a szirmai, már ott vannak alattuk a kis zöld csipkebogyók, amelyeket napról napra látok pirosodni. A legszebb pedig, hogy amikor tavasszal megjelennek az új bimbók, még ott vannak a tavalyi, fonnyadt bogyók is.

A bölcsiben történt, amikor a csipkés aljú szoknyám volt rajtam. Maya jött az anyukájával, aki mondta neki, hogy nézze, milyen szép csipkés a szoknyám. Erre Maya: "mint a tea!" Merthogy csipkebogyóteát iszunk minden reggel. :)

Új szoknyák

Úgy döntöttem, hogy megpukkadhatnak a kismamaruhás boltok, nem veszek csúnya szoknyát sok pénzért. Varrtam kettőt, amik jók még nyár végére, meg őszre is harisnyával. Az egyik elegánsabb, a másik meg farmer, és van zsebe is. :) A maradék anyagokból meg majd varrok hozzájuk táskát is.

Már csak a fölsőkkel lesz gondom, de egyelőre vannak jók. Majd télen veszek pár jó kis bő pulcsit. :)

Megint egy furcsa álom

A kórházban voltam, és épp szülni mentem. Valahogy a hasam nem volt sokkal nagyobb a mostaninál és fájásaim sem voltak, de az orvosok (vagy talán csak a szülésznő?) azt mondták, hogy most kell szülnöm. Aztán lefektettek egy ágyra, és elővettek valami kést. Kérdeztem, hogy az meg minek, én normálisan fogok szülni, nem császárral? Erre ők, hogy nem baj, ezt akkor is így kell csinálni. Vágtak egy kis sebet a hasamon, majd kihúzták a köldökzsinórt! Aztán közölték, hogy jó, most menjek sétálni vagy amit akarok, megvárjuk, míg beindul a szülés. El is indultam, hogy körülnézzek a kórházban. Elég érdekes dolgokat láttam, például koncerttermet. De fájásaim csak nem voltak. Aztán elkezdtem érezni valami pici dolgokat, és nem tudtam megállapítani, hogy most csak nagyon szeretném a szülést és beképzelem magamnak, vagy ez tényleg csak ennyire fáj. visszamentem az orvoshoz, hogy nézze meg, hogy mi újság, de épp mikor bementem volna valahogy bevillant, hogy milyen jó, hogy most ezt álmodom, legalább fogom tudni, hogy milyen a szülés. Erre felébredtem...

Anya leszek

• És ennek megfelelően kezdenek bennem felébredni az anyai érzések. Főleg amikor ilyet látok. Meg akkor is, amikor ilyet. Az elsőt nem kommentálom, mert nincs értelme. De ezek a nyelvoktatást variáló nemtomkik aztán tényleg... Hogy nehogy elbízzák magukat, mert angolul megtanulni túl könnyű?! Na persze, majd a latin igeragozás után marára lesz kedvük egy új nyelvbe belekezdeni. Arról nem is beszélve, hogy a latint, mint holt nyelvet nem használják beszédre. A nyelvvizsgán is csak olvasni meg fordítani kell. Azután aztán marha könnyű új nyelvet tanulni, hogy fogalma sincs a szegény gyereknek, hogy milyen egy másik nyelven beszélni, pláne gondolkozni. Meg hogy angolul amúgy is megtanulnak, mert mindenhol azt hallják? Hát hány ember él Magyarországon, aki nem tud angolul, pedig még tanulta is? Talán fektetnének inkább kicsit több energiát abba, hogy a helyes kiejtést is megtanítsák a gyerekeknek, amíg még kicsik és van esélyük megtanulni valamennyire. 

• A végére hagytam a vidámabbat: amikor gyerekekkel vagyok, és valami jót csinálunk velük, vagy valamit nagyon élveznek, végre nem az a gondolat jelenik meg nagy piros betűkkel a fejemben, hogy "jajj, nekem mikor lesz már végre kisbabám?", hanem elkezdem tervezgetni, hogy Pistitől kérek  hanukára ilyen fürdőruhát, és akkor majd elmegyünk babaúszásra. Aztán ha kicsit megnőtt, Pisti nagy örömére az a Akvaparkba is. :)

Most aztán tényleg

meg kell tanulnom nemet mondani az olyan dolgokra, amiket nem bírok, nem pedig utólag panaszkodni, hogy milyen fáradt vagyok, amikor már lábra sem tudok állni. Elég sokszor elértem már a nagyon kifáradást, igazán észrevehetném mostmár azt is, ha épp csak közeledem hozzá.

Ma először

valaki minden előzetes tájékoztatás nélkül megkérdezte, hogy "és visszamész a bölcsibe szeptembertől?". Aztán meg azt, hogy "Meddig fogsz dolgozni?".
Szóval igen, egyértelműen látszik a külső szemlélő számára is. (Persze lehet, hogy valaki megsúgta neki előtte, de ezzel az eshetőséggel inkább nem számolok.)

Kicsit a csomagolásról is

(Ez itt Eszterke kicsiben)

Az a furcsa, hogy sokan mesélik, hogy amikor terhesek voltak mennyire rosszul érezték magukat, és alig bírtak tükörbe nézni, meg hogy akkorák voltak, mint egy bálna.

Nem tudom, hogy leszek ezzel 4-5 hónap múlva, de most kifejezetten jól érzem magam. Élvezem, hogy már látszik a pocakom (bár nem mindenki számára egyértelmű még), és nem kell takargatnom. Mindig is utáltam, ha látszik a hasam, és ki nem állhattam, ha valaki nézte. Most viszont élvezem, hogy szabad nagynak lennie, hiszen van benne egy gyerek. :) Persze nyilván figyelek rá, hogy ne hízzak túl sokat, de ez ezen az érzésen nem változtat. Most az öltözködésnél inkább az a szempont, hogy minél jobban látszódjon., nem pedig a takargatás. :) Még a végén a terhesség fogja helyretenni az önértékelésemet. Tök jó!

Mozog!

Ma délben határozottan éreztem valami furcsa remegés- vagy dobolás-félét. Gondoltam, hát ez meg mi volt, gyorsan mégegyszer akarom érezni, hogy jobban behatároljam. De mégegyszer nem éreztem (azóta sem). Épp a kiduson voltunk, úgyhogy Valit kérdeztem, azt mondta, jól gondolom, hogy azt gondolom. :)
Persze tudom, hogy ez nem jelenti azt, hogy mostantól napi rendszerességgel ez lesz, de azért jó tudni, hogy valami történik odabent. Meg hogy őbabócasága szereti a sütit. :)

Nyaff

Na jó, tegnap végül megálltam, hogy panaszkodós bejegyzést írjak a derékfájásomról. Aztán reggelre el is múlt, úgyhogy nagyon büszke voltam magamra, hogy nem sajnáltattam magam fölöslegesen. De mostanra megint visszajött, és fáj!

Egyszer

Ha majd Babóca (és a testvérkéi) már nem csak 20 cm-re fog(nak) látni, és érdekelni fogják ő(ke)t a külvilág dolgai, akkor minden hónapban egyszer kirándulni megyünk majd. Viszünk növény-, madár-, meg rovarhatározót. Nem sietünk, hanem mindenhol elidőzunk egy kicsit, ahol valami érdekeset találunk. Tudni fogjuk a növények nevét, és nem félünk majd a futrinkától. Sőt rajzlapot is viszünk, és ha valami szépet látunk, lesz időnk megállni, és lerajzolni, nem pedig a fényképezőgépünkkel kattintgatni. És majd senki nem mondja nekik, hogy hé, az a fű nem is piros, és hogy az ott nem is hegy, hanem csak egy fa. Minden úgy lesz jó, ahogy ők látják.

(Macikáéknál ilyen virág nőtt a kertben, amit nagyon szerettem. Másik mondja, hogy fürtös gyönygyikének hívják. Szépe neve van. :))

Védőnőnél is voltam

Pénteken. Nem is volt olyan rossz. Sokan ijesztgettek vele, hogy a védőnők maradiak, azt mondják, hagyd az ágyban sírni a gyereket stb. Ő egész kedves volt, több, mint egy órát voltam nála, felírt mindent, adott kiskönyvet, kérdezgetett, én válaszoltam. Igazából most először éreztem úgy, hogy valakinek tényleg van ideje rám, és tényleg érdeklem. Nyilván lesznek véleménykülönbségek, ha nem is a terhességgel kapcsolatban, de a gyereknevelésben biztos, vagy legalábbis elég valószínű. De így elsőre elég nyitottnak tűnt, szóval remélem, ez így is marad.
És mostmár csak a szülésznőválasztás van hátra ahhoz, hogy mindenkit megismerjek, akiket a következő hónapokban gyakrabban kell látnom. Ez persze nem kötelező, de mivel az orvosom ki tudja, hogy ott lesz-e a szülésnél, szeretnék valakit, akit nem először látok életemben. Persze ez a választás nem olyan egyszerű, mert ugye tisztán szimpátia alapján kell hogy történjen, de hogy tudom kiválasztani egy halom név közül, hogy ki a szimpatikus? Nincs más választás, el kell mennem a kórházba. De ott aztán mit mondok? Helló, jöttem megnézni a szülésznőket, most akkor legyenek szívesek, álljanak sorba, és mutatkozzanak be.
Persze Vali megijesztett kicsit, hogy már nem lesz hely az ő szülésznőjénél, mert ő is 12 hetesen szólt neki, és még éppen befért. Kedves az a nő, meg minden (ő a recepciós néha a rendelőben), de nem az a szerelem első látásra.
Szóval azt hiszem, nem fogok sietni a dologgal (az orvos legközelebb szeretne beszélni a szülésről a szülésznővel együtt, de az még 5 hét), elmegyek a Tétényibe a szülésfelkészítő tanfolyamra augusztus végétől, és akkor megismerem őket. Ez lesz.

Igazuk van az okoskönyveknek

Az első trimeszter után tényleg elég eseménytelen a terhesség. Hacsak az állandó orvoshozjárást és vérvételeket nem számítjuk. De az a helyzet, hogy nem számítjuk, mert mostanra már hozzászoktunk. Ma is voltam vérvételen. Ráadásul nekem kellett eldöntenem, hogy milyen fajta vizsgálatot kérek, és ez szerintem nem fair. Vagy mondják meg, mi legyen, vagy ne csináljanak semmit. De hogy én tudjam, hogy a kombinált, integrált vagy négyes meg tudomisénmilyen teszt a legjobb és a legbiztosabb eredményt adó, azért elég nagy elvárás egy ötperces felvilágosítás után. Meg ugye nem javasolnak semmit, csak hogy ha így akarod, ezt is lehet, vagy ha úgy akkor azt is. Na mindegy, végül kértem egy integrált tesztet, azzal mindent mérnek, és le van tudva a dolog. Majd meglátják, és megnyugszanak, hogy nincs semmi baj. Én nem fogok megnyugodni, mert én már most tudom, hogy nincs semmi baj. Az uh megmutatta és kész. Mindene össze van záródva, a tarkóredője meg pont jó méretű. Amúgy meg nem vagyok éppen abban a korban, amikor akkora nagy esélye lenne a Down-kórnak.

Első nem titkos blogbejegyzés

És igen, ma voltunk a 12 hetes ultrahangon, és minden rendben volt. Dobogott a szíve, hallottuk meg láttuk is (illetve csak Másik látta, akkor én épp azt kerestem, hogy melyik a feje a képen), megvan minden végtagja. Eleinte nem akarta annyira mutogatni magát, mert éppen aludt. Mondta is a pasi, hogy milyen nyugodt gyerek. (Lehet, hogy mégse Nózira fog hasonlítani?) Köhögéssel meg nevetéssel kellett felébresztenem és rávennem, hogy fordítsa el a fejét a tarkóredő méréséhez. Végül az is rendben volt szerencsére. Hiába mondogattam magamnak (meg a Másikkal mondogattattam naponta kb 10-szer), hogy minden rendben van, azért nagyon megkönnyebbültem.

Negyedik számú titkos blogbejegyzés

(2011.07.22.)

Úgy látszik kezdenek enyhülni a szédülések és a kajaundorok. Enyhülni, nem megszűnni, attól még nem kell félni. Viszont ezzel egyidőben jönnek a hangulatingadozások. Remek. Délután, mikor bevertem a fájós lábujjamat, 10 percig bőgtem reménytelenül. Még szerencse, hogy Másik nem volt itthon, rögtön abbahagyatta volna velem, hogy ne csináljak ilyen hisztit, és különben is, hogy fogom így elviselni a szülést, ha már ennyi fájdalomtól is kiborulok. Úgy látszik, ő nem tudja, milyen jó érzés néha nem fegyelmezettnek lenni, nem gondolni rá, hogy ez a viselkedés társadalmilag mennyire elfogadott (vagy épp nem az), hanem egyszerűen csak sírni és kiabálni és szomorúnak lenni. Ki kéne próbálnia.

Harmadik számú titkos blogbejegyzés

(2011. 07.12.)

Az aggódós és az örülős napok nagyjából felváltva törnek rám. Amikor az előbbi van, nem tudom megnyugtatni magam, mindenáron tudni szeretném, hogy minden rendben odabenn. Ilyenkor sose szédülök persze. Úgy várom már, hogy elteljen az a három hét, és láthassam végre!

Máskor meg teljes nyugalom száll rám, kiegyensúlyozott vagyok, boldog, és mindenkinek elújságolnám a hírt. Ma is ez van. Lett is délutánra egy jó kis hányingerem. Szerencsére a dolgok hihetetlen egybeesése folytán volt itthon kóla (sose szokott, csak Barbusék hozták filmnézésre a múltkor) és Juditnak köszönhetően megtudtam, hogy segít a hányingeren. Tényleg segített. És még jól is esett, pedig különben utálom a kólát. :)

Második számú titkos blogbejegyzés

(2011. 07.10.)

Lassan kezdem elviselni az ennivalók gondolatát. Na jó, a tojás meg a hal még mindig tiltólistán vannak, de egyéb főttkajákat már néha meg is tudok enni. Sőt, azon gondolkozom, hogy csináljak-e Másiknak lángost ebédre. Merthogy elment szegény Sopronba, a világ végére, hogy kifizesse előre a panziót, ahova augusztusban megyünk, mert akkor már nem lesz érvényes az üdülési csekk. Egy félálomban megkent sajtoszsömlét tudtam adni neki útravalóul, úgyhogy valamit muszáj alkotnom, mire hazaér. Egyelőre még a császármorzsa van versenyben, de az ugye édes, ő meg jobban szereti a sósat. Meg most cserélték ki az ablakokat nálunk (ez egy külön történet), úgyhogy most a konyhában a tűzhely felől nyílik, ami azt jelenti, hogy talán jobban szellőzik. Esetleg megkockáztatom azt a lángost…

A Babóca dologról egyre többen tudnak, a bölcsiben is mindenki, meg a zsinagógában sem titok már. Mindenki nagyon örül. Mi is. :) És tök furcsa, de akik eddig is tudták, de lakat volt téve a szájukra, mesélik, hogy többen mentek oda hozzájuk, hogy babát várok-e. Fura. Mert tényleg vannak olyanok, akik régóta ismernek, meg amúgy is ki van hegyezve a szemük az ilyesmire, ők rájöttek nyilván, de olyanok is kérdezgetik, akik nem is ismernek olyan jól és főleg nem látnak olyan gyakran. Na mindegy, nemsokára úgysem tudom majd letagadni, nem mintha akarnám persze. :) Még három hét és 12 hetes lesz, és bár próbálok most sem aggódni, de onnantól még kevésbe fogok, ígérem!

Első számú titkos blogbejegyzés

2011. július 3.

Bevallom, eddig titkolóztam előttetek egy kicsit. De ennek vége, itt van minden, amiről lemaradtatok.

 

Hát igen, minden jel arra mutat, hogy nem vagyunk egyedül. Vagyis hogy valaki lakik bennem. Ezt néha jelzi is, bár egyelőre elég közvetett módon, szédüléssel és kajaundorral. Meg némi pocaknövekedéssel persze. A lényeg, hogy ezentúl nagyrészt erről fog szólni az élet, és így a blog is természetesen. Egyébként mindhárman nagyjából jól viseljük az akadályokat. Másiknak egyelőre le kell mondania a házikosztról, mivelhogy nem tudok huzamosabb időnél (értsd 3 perc) többet eltölteni
a tűzhely mellett. Ha mégis, akkor semmi olyat nem tudok csinálni, aminek szaga van. (Ma pl pogácsát ebédelünk). Ez eléggé leszűkíti az amúgy sem nagyon tág lehetőségeinket. Főleg, hogy pl a főtt tojás és a hal gondolatától is hányingerem van. Szerencsére ez könnyen megszüntethető, csak nem szabad gondolnom ezekre a bizonyos dolgokra. Ez persze a főzést nehezíti meg, mert még el sem jutottam a gáztűzhely meggyújtásáig, a szagokig meg pláne, már telitődtem az ételek gondolatával... Szóval egyelőre a nyers gyümölcsöket és zöldségeket szeretjük, mi ketten legalábbis (meg a sütiket persze, ebben biztos rám hasonlít), Másik meg ehet Laky konyhás menzakaját, vagy mehet anyukájához ebédelni. Szegény. A pocaknövekedés kezd egyre látványosabb lenni, a szoknyák dereka hetek óta szorít. Vettem is pár hete egy kismamaszoknyát egy outletben, az eladó jól szórakozott rajtam, mert még nem látszott semmi. De hát szorított, nem tehetek róla. Aztán múlt hétvégén egyet varrtam, egy régi szoknyámat meg brutális módon átalakítottam. Most van ez a három. Lassan felsőket is kell szereznem, meg ugye harisnyát, ha ilyen szép marad az idő. Hogy
ez is mekkora biznisz azoknak, akik ebből élnek... Minden blogban meg újságcikkben az van, hogy az ember csak öltözzön úgy, mint eddig, meg hogy nem kell stílust változtatni. Na persze. De ha mindenhol csak nadrágok, meg köldökig kivágott fölsők, esetleg miniszoknyák (!) vannak, ezt igencsak nehéz megtenni. (De komolyan, a sima ruhatárammal is nagy problémáim vannak bővítés terén, csak ott több időm volt (pl félév Izraelben), és összegyűltek a dolgok. Eddig egy bolt honlapján láttam néhány viszonylag normális felsőt, de azok meg nyilván horror áron vannak.) Ki az, amúgy, aki terhesen, nagy pocakkal, visszeres lábakkal miniszoknyát vesz fel? Meg mi ez a hülyeség, hogy ha az embernek nagy a hasa, arról a kilógó mellekkel kell elterelni a figyelmet? Na a lényeg, hogy egyelőre nincs szó a stílusom megőrzéséről, ha valami nagyjából, ilyen-olyan toldásokkal elég
cnieszesre alakítható, akkor már örülünk. Ezen kívül nehézségeim csak a hidegallergiával vannak, amire nem lehet gyógyszert szedni ugye, és rohadtul viszket, meg a néha rámtörő egésznapos migrénes fejfájásokkal (szintén gyógyszer nélkül). Az allergia állítólag a 16. hét (még kb. 2 hónap) után enyhülhet. Remélem is, mert ez a nyár még hagyján így, de februárig nem tudom, hogy bírnám ki a folyamatos viszketést és a mindenemet elborító vörös hólyagokat... De egyébként nagyon jó lesz, meg már most az, csak mostmég nagyon kevesen tudják a dolgot, és nem lehet ennyire nyíltan örülni. Bár szerintem a többiek is tudják, csak nem mondják. Nem baj, nemsokára már nem lesz titkos a dolog. Szóval tök jó lesz, mert ahogy Barbussal meg Valcsival márciusban megbeszéltük, jövő márciusban együtt fogjuk tologatni a babakocsit a parkban. :)

Akkor és most

 

Az előbb a Másik belekontárkodott a dolgaimba. Azért egy kis érzelgősséggel kiegészíteném. Ilyenek vagyunk mostanában.

És ilyenek voltunk régen. 10 év hosszú idő...

10 év

10 év alatt összehoztunk (időrendi sorrendben)
- egy érettségit
- egy diplomát
- egy lakást (többségi tulajdonos a bank)
- egy ketubát
- egy nyulat
- fél évet 2000 km-re egymástól
- még egy diplomát
- egy fél gyereket
- egy szőnyeget

Kedves Mama!

Nagyon jól érezzük magunkat itt Budapesten. A kaja elmegy, az időjárás vacak, de legalább a társaság jó.
Sokat túrázunk, már nem nagyon van száraz ruhánk. Szerencsénk van, mert a túraútvonal éppen az ajtónk elől indul, így a boltba is kirándulva megyünk. Csak néha szoktunk eltévedni, mert nem mindig tudjuk, hogy a második vagy a harmadik buckánál kell jobbra fordulni. Nagyon szép a táj, a hegyek vonulatát csak néhol törik meg éppen fákat kidöntő sárga markolók és koszos, izzadt munkások. A kilátás eleinte nem volt valami jó, mert egy fa éppen az ablak előtt volt, de szerencsére a markolónak éppen arra akadt dolga, szóval már látunk mindent. A parkoló autókat, sőt a szembeszomszédokat is. Annyira tökéletes itt minden, hogy lassan úgy érezzük, mindezt csak a mi kedvünkért csinálták ide, mielőtt megérkeztünk volna. Látszik, hogy van még olyan hely, ahol megbecsülik a vendégeket!
A helyiek tényleg nagyon kedvesek. Aki csak elsétál az ablakunk előtt, mindenki bekukkant, hogy jól vagyunk-e, nem szorulunk-e valami segítségre. Sőt annyira figyelmesek, hogy a város híreit is mindig pont a mi ablakunknál tárgyalják meg, nehogy úgy érezzük, kimaradunk valamiből.
Ha kinyitjuk az ablakot, békés madárcsicsergés szűrődik be, amelyhez nagyon jól passzol a munkagépek basszusa és a serényen dolgozó munkásbácsik kiabálása.
Egyszóval nagyon jó itt nekünk. Még az ilyenkor szokásos meleg sem hiányzik annyira, mert szerencsére rengeteg takarónk van, a tréningjeink pedig csak kicsit vizesek. Még csak egy hete vannak a fregolin, máris lehet őket hordani. A sötét pedig egyáltalán nem zavaró, legalább jobban látjuk a tévét.
Remélem, Ti is jól vagytok. Mindenkit üdvözlök.
Csókol lányod,
Eszter

Mostmáraztántényleg ELÉG VOLT!

A körömbenövésből. Komolyan, már mindent megpróbáltam. Miután végigjártam (nem is egyszer) az összes sztk-s sebészt, az egyik elküldött gyógypedikűröshöz. Ő meg is csinálta valahogy, de aztán egy idő után nem javult sehogy. Elküldött egy magánsebészhez, aki kétszer vágta ki. Semmi eredmény. Jó, akkor még a pedikűrös próbálkozott vele, lassan rendbe is jött, de már olyan taktikákat vetettem be, mint a fülgyertyázás. Igen, a lábujjamon. Amúgy hatott is, azóta a pedikűrös felvette az eszköztárába, sok reménytelen eseten segített is. Csak éppen nekem ahogy meggyógyult a cucc, rögtön be is gyulladt a köröm másik oldalán. Ezt már legalább a cipő is dörzsöli, mert kívül van. Hetente járok a pedikűröshöz, már kezdett jó lenni, de most a hideg és a cipőhordás miatt megint bedurrant. A legjobb, hogy most három hétig nem tudok menni, mert szabadságon van Spanyolországban. Ja, és hazaérve fel akartam tenni a lábam, hogy kicsit pihenjen, erre úgy belerúgtam a székbe, hogy ömlött a vér a lábujjamból. Segítsen valaki! :'(

Álom

Ma éjjel azt álmodtam, hogy az Attila úti lakásunkban (ahonnan hetedikes koromban elköltöztünk) Fedák Kati (gimis matektanárom) a bölcsiseknek tanítja "a alapú logaritmus b"-t. Volt egy fiú, Mihályka (aki amúgy már óvodás, és nem is voltam még ott, mikor a bölcsibe járt), aki nem volt hajlandó leírni a füzetébe a dolgokat. Fedák Kati mérges lett és elhúzott aludni a kisszobába, én meg azt magyaráztam a hallban Mihálykának, hogy milyen jó, hogy ezt most megtanulja, mert az iskolában majd nem fog kelleni neki. És diktáltam, hogy a alapú logaritmus bé az a hatványkitevő (nem szám (!))... És még majdnem be is bizonyítottam, hogy a miért nem lehet nulla, csak aztán valahogy hirtelen olyan kicsivé változtak a betűk meg a számok, hogy nem tudtam őket elolvasni, és nem tudtam, hogy a végén mit mivel kell elosztani, hogy értelmetlen legyen az osztás.

Azért ez szerintem durva...